Szabó Ferenc: Czabán Samu Nagyszénáson - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 6. (Gyula, 1972)

II. DOKUMENTUMOK CZABÁN SAMU NAGYSZÉNÁSI ÉVEIRŐL

,, . . . minden cselekmény, amely a magyar állam alkotmánya, nemzeti jellege, egysége, különállása, területi épsége, továbbá az állam nyelvének törvényben meghatározott alkalmazása, az állam címere, jelvényei, vagy zászlója ellen irányul." Hát mely cselekményemmel vétkeztem én ezek ellen? Talán azzal, hogy a sztrájkolni készülők gyermekeinek szükségessé válható segélyezésére 5 Kt adományoztam s a begyűlt összeg elküldését az utalvány megírásával előmozdítottam? És mivel mindenképpen a sztrájk közvetett támogatása van bűnömül felróva, amely sztrájk a király és miniszterek által, is több ízben megígért politikai jogok kiterjesztéséért készült. . . ha ennek támogatása államellenes cselekményt képez, amelynek közvetlen támogatására a tanító állásának elvesztésével jár... ilyen magyarázattal: Petőfi és társai, a márciusi ifiak. akik szintén a jog kiterjesztéséért harcoltak s küzdöttek azt ki a hatalom ellenére, azzal, szembehelyezkedve s utóbb forradalomba kényszerítve . . . akiket ezen cselekedeteikért az ifjúság előtt, mint a modern Magyarország megteremtésének harcosait példaképül állítjuk . . . ilyen magyarázattal a márciusi ifjak is államellenesség bűnében vétkesek . . . 2. Ugyancsak vétkesnek mondottak ki az 1907. évi XXVI. tc. 14. §-ának c.) pontjába ütköző fegyelmi vétségben. Ez a pont így szól: ,, . . . Ha hitfelekezet ellen való gyűlöletre . . . izgat; ha növendékei vallását sértő nyilatkozatot tesz." Ehhez a vétséghez úgy jutottam, hogy a községben levő két hitoktató, amikor látták, hogy elhelyeztetésem a gyűjtés körül kifejtett vádak következtében nehezen fog menni: önként megjelent s vallás, egyház, papok elleni gyűlölet szításával vádoltak meg. Világos, hogy ha sikerül azt nekik bebizonyítani, úgy az én vétkességem a hivatkozott pont szerint megállapítható. Az ítélet meg is állapítja vétkességemet s a vád olyan tanúra hivatkozik, akikkel az én vétkességemet csak vagy jóhiszemű tévedés vagy szándékossággal lehet. Mert a miniszteri ítéletben felsorolt tanúk - amint alább ki fogom vallomásaikkal mutatni - minden befolyásolás ellenére a védelem mellett nyilatkoztak meg. Ehelyütt még csak azt kell kiemelnem, hogy a felebaráti szeretet hirdetőinek ezen gyűlöletes fellépésük, az egész vizsgálat folyamán kifejtett azon ténykedésük, hogy minden eszközt felhasználtak arra, hogy engem elveszejtsenek, ennek magyarázata jórészt abban van, hogy én az ő brutális bánásmódjuk ellen felszólaltam, őket ezért feljelentettem. A r. k. hitoktató télen, a hideg templomba zárta be a csintalankodó - különösen a szegény, elhagyatott, árva lelencgyermekeket. Egy közülük annyira meghűlt egy ilyen bezáráskor, hogy nem sokkal utána meg is halt. Az iskolában a legdurvábban bántak el a gyermekekkel és nem valami vétkes fegyelmezetlenség, vagy erkölcsi kihágásért, hanem egyszerűen azért, mert nem tudták megtanulni szórúl-szóra a leckéjüket. Ökölnyi daganatok a fejen, véraláfutások a testrészeken, hajkitépés és órák hosszán való térdepeltetés napirenden volt. Megpróbáltam ez ellen eleinte barátságosan, meggyőzéssel küzdeni s amikor ez nem használt: nyíltan, hivatalos jelentést tettem e minden pedagógiai elvet megcsúfoló eljárás ellen. Mi hasznom lett belőle? A tanfelügyelő úr nem is válaszolt beadványomra, az egész tantestület védelmébe fogadta a brutális hitoktatót, persze, mert ők is ugyanúgy jártak el, s ellenszenvvel fordult felém. Azonban a gyermekek ütlegelése mégis valamelyest alábbhagyott, mert a nyílt fellépés után tartottak a nyilvánosságra hozataltól. Ez a fellépésem is, hogy az ő, már fentebb vázolt dőzsöléseikben nem vettem részt s végül és talán legnagyobb mértékben azon közéleti ténykedésem, amely az iskolák államosítása és felekezettelenné tételére irányult, tette azt a két hitoktatót oly mindenre képessé. Az egyik, Derzsi Ádám, teljesen megfeledkezve magáról, legazemberezett a hittani