Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)
III. 1919—1929.
arra törekedett, hogy lehetőleg elszigetelje egymástól a csoportokat s ezért akadályozta meg a titkárság szervezésére irányuló törekvést. Külön kell itt szólni Jánossy Gyula rendőrkapitányról, aki Nagyváradon, Kecskeméten és Szegeden teljesített szolgálat után 1923-ban kerül a békéscsabai kapitányság élére, majd 1930 januárjától a város polgármestere. Jánossy Gyula az ellenforradalmi rendszer tipikus képviselője, aki erős kézzel látott hozzá a csabai munkásmozgalom szétzilálásához. S ha ez csak részben sikerült is neki - mint a továbbiakban látni fogjuk - abban minden esetre komoly szerepe volt, hogy a helyi jobboldal is jelentős erővé szerveződött az 1920-as évek végére, s ez káros hatását egészen 1944-ig éreztette. Jánossy Gyulát 1946-ban a népbíróság, mint háborús bűnöst perbe fogta és 10 évi fegyházra ítélte. 59 1923. december 28. A rendőrség a Munkás Otthon megnyitásakor megtiltja, hogy ünnepélyes jelleget adjanak az eseménynek Tárgy: A békéscsabai munkás otthon szövetkezet nevében Hankó Mihály ig. elnök bejelenti, hogy a folyó hó 30-án délután 3 órakor a Munkás Otthon (Trefort utca 4. szám) megnyitását óhajtják megtartani a következő ünnepély keretében: 1. Munka Dal, énekli a munkás dalkör, 2. A munkás otthon történetének ismertetése, 3. Ünnepi beszéd, 4. Rövid üdvözlések, 5. Szabadság dal, énekli a munkás dalkör. Véghatározat. A fentebb említett megnyitó ünnepséget nem engedélyezem s a Munkás Otthon helyiségeinek használatba vétele alkalmával ünnepi beszéd és üdvözléseket, továbbá a dalok éneklését eltiltom. Ezen rendelkezésem ellenőrzésével megbízom dr. Pethes Béla r. s. fogalmazó urat s rendelkezésére bocsátom az őrszemélyzeti parancsnok vezetése alatt álló karhatalmat és a detektív testületet. Ezen véghatározatom ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül nálam benyújtandó és a m. kir. állami rendőrség szegedi kerületének főkapitányához címzendő birtokon kívüli fellebbezésnek van helye. Indokok : A megtartani szándékolt megnyitó ünnepély műsorának megtekintésekor szembeszökő volt, hogy az ünnepélyeinken a hazafias érzéseinket erősítő és nemzeti összetartozandóságunkat külsőleg is kifejező „Himnus" és „Magyar Hiszekegy" a műsorba felvéve nincs s nyomban azon érzést keltette, hogy az ünnepély rendezői a hazafias érzésektől és gondolkodástól igen távol állanak.