Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)
Dokumentumok - I. 1890—1918
Áchim elect legvégének pontos körülményeit ma sem tudjuk. A köztudatba az a verzió ment át, amelyet a Zsilinszky fiúk mondtak el, a júniusban lefolytatott gyulai királyi törvényszéki tárgyaláson is ezt fogadták el, s ennek alapján mentették fel őket. Az azonban tény, hogy a mái. 14-i események után a helyi főszolgabíró az elsőként megejtett kivizsgálás során nagyfokú részrehajlásról és gondatlanságról tett tanúbizonyságot, a szabálytalanságok miatt ellene indított fegyelmi eljárás alól azonban felmentették. (A Zsilinszky-fiúk tettét a kutatók ma különbözőképpen ítélik meg. Véleményünk szerint egyiküket sem lehet teljesen felmenteni a felelősség alól. - Ez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy Endre később kimagaslóan pozitív szerepet játszott a magyar történelemben.) A katonai és csendőri járőrök érthetővé teszik, hogy jelentősebb megmozdulásra nem került sor. Azonban az is tény, hogy bár Áchim mozgalma ekkorra már veszített tömegerejéből, a budapesti és helyi lapok tudósítása szerint a gyilkosság nagy izgalmat és nyugtalanságot keltett. A főispáni funkciót átmenetileg ellátó azonban ezt érthetően igyekezett eltussolni. 23. 2922. szeptember 3. Részlet a „Békés" c. napilap „Áchim L. András ellen megszüntette n% eljárást a nagyváradi kir. tábla" című cikkéből „Akik a nagyváradi kir. ítélőtábla kedd délelőtti tárgyalásától országos szenzációt vártak, azoknak csalódottan kellett elhagyniok a főtárgyalási termet, mert Áchim L. Andrással együtt elmaradt az izgalmas szenzáció is. A táblai tárgyaláson ismételten bebizonyosodott, hogy a békéscsabai parasztokba egyedül Achim L. András hol furfangos, hol meg brutális, erőszakos fellépése tudott csak lelket önteni s az ő halála után nyugodtan tértek vissza a hangos közpályáról az eke szarva mellé, mintha mindig a legbékésebb jobbágy életét élték volna." A csabai parasztpárt halálának utolsó felvonása volt ez a tárgyalás. Csöndes, zajtalan volt, mint minden temetés ... A diadalittas, tollbokrétás és hangos zeneszó mellett mulatozó csabai parasztoknak nyoma sem volt. A zászlós felvonulás elmaradt. Nincs már Áchim András, aki lelkesítse őket... Békés, 1911. szeptember 3. A bíróság az Áchim L. András és társai ellen indított rágalmazási pert tárgyalta másodfokon. Áchim ellen megszüntette az eljárást, mivel 1911. május 15-én meghalt, a társaival szemben kiszabott pénzbüntetést tartalmazó elsőbírósági ítéletet pedig helybenhagyta. A cikk gúnyos hangja visszatükrözi azt a megkönnyebülést és örömet, amelyet a megyei, de főképp a csabai úriosztály és a közélet vezetői éreztek. - Áchim halálával elparentálták a megyei szegényparasztság mozgalmát is és remélték, hogy ezután tovább húzza a „békés jobbágyélet" igáját.