Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)
Dokumentumok - I. 1890—1918
egy lövés pedig hátulról a farizom táján hatolt be az altestbe, átfúrva a hasfalat, a beleket 7 helyen átlyukasztotta, átfúrta két helyen a húgyhólyagot és a vesét, s az orvosok állítása szerint ezen sérülés feltétlenül halálos. Sérültet orvosi segélyben Remenár Elek dr., a békéscsabai közkórház sebész főorvosa részesítette. Eleinte Achim L. András nem akart orvosi műtétet engedni, valószínűleg bizalmatlan volt dr. Remenár Elek iránt, mert életében annak is igyekezett mentől több kellemetlenséget okozni; később az orvos azon kijelentésére, hogy megmentése egyedül csak operációval remélhető, s ez az operáció egész sürgős, kívánta operáitatását. Csak a déli órában történhetett meg amiatt a hasüreg felnyitása, s a golyó eltávolítása, ez alkalommal észleltetett a fentebb leírt roncsolás, melyből, valamint abból, hogy az operáció bekövetkeztéig mintegy két liternyi vér ömlött el a hasüregben bélsárral és vizelettel vegyesen, következtették az orvosok, hogy sérült menthetetlen. Természetesen a sebek be lettek varrva, de Áchim L. András állandóan gyengül, ma reggel óta érverése nem észlelhető, s az orvosok állítása szerint a mai napot nem élheti túl. A lclövés tényének nem volt tanúja, az eset lefolyására csupán Áchim L. András és a Zsilinszky fiúk egymással ellentétes előadása ad felvilágosítást. Achim L. András előadása szerint ő tegnap reggel egyedül volt otthon, éppen öltözködött, amikor bementek hozzá a Zsilinszky fiúk, s azzal a bejelentéssel, hogy most leszámolnak vele, közrefogták és egyik elölről a másik pedig hátulról lövöldöztek bele. A Zsilinszky fiúk egybehangzó előadása szerint pedig ők tegnap reggel olvasván az Áchim lapjában, apjuk dr. Zsilinszky Endre ellen éppen megjelent, apjukat gyalázó, s Áchim; L. András által aláírt cikket, elmentek Achim L. Andráshoz, hogy őt a cikkért feleletre vonják, s ilyen gyalázkodások elhagyására kérjék, s bár Áchim L. András durván nekik támadt szóval, majd kézzel Zsilinszky Endre fejére ütött, Zsilinszky Endre az ütést bottal viszonozta. Ekkor Áchim botot ragadott, de Zsilinszky Gábor testvére védelmére a neki félig háttal lévő Áchimra két lövést tett, a lövések egyike a lábszáron, a másik altesten érte Achimot; ez az utóbbi lövés okozta az állítólag halálos sebesülést. A tett elkövetése után a tettesek bejöttek Gyulára és az ügyészségnél jelentkeztek. A bűnügyi vizsgálar folyamatban van, a vizsgáló bíró a vizsgálat lefolytatása végett most van kint Békéscsabán. A tettesek vizsgálati fogságba helyezése iránt a bíróság eddig nem rendelkezett, az valószínűleg a halálozás bekövetkezése után fog megtörténni. Achim halálos sérülése a lakosság körében tegnap - dacán annak, hogy vasárnap volt - nem keltett észrevehető mozgalmat. A déli órákban a szokásos hirdetésre összegyűlt tömeg a hivatalos hirdetések meghallgatása után szokott módon gyorsan e'oszlott. A község ma is tejesen nyugodt; előrelátható azonban, hogy temetése nagy tömeg jelenlétében fog végbemenni. A közbiztonság érdekében tegnap is, ma is csendőrjáratok cirkálnak, s tegnap a katonaság is készenlétben tartatott. A temetés napjára erős csendőrösszpontosítás, s a katonaság készenlétben tartása fog történni, egyébként a temetésen a tömegnek részvétele meg lesz engedve, mert így elkerülhető az izgalmaknak hatóságilag fokozása, s ezáltal annak a közbiztonság szempontjából való nyugodt lefolyása remélhető. Most vett értesülés szerint Achim L. András ma délután 1/2 2 órakor meghalt. Gyula, 1911. május 15. Ambrus Sándor alispán Három oldalas, kézzel irt fogalmazvány. BML Békés vármegye főispánja iratai ii/ion. ein.