Bálint Ferenc - G. Vass István: A békéscsabai munkásmozgalom dokumentumai 1890-1944 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 5. (Békéscsaba, 1971)
IV. 1929—1939.
17 000 pengő készpénzt és a Földmívelésügyi Miniszter Úrtól 800 q „ínségbúzát" kieszközölni, mert ezen segítés hiányában a még egy hónapig tartó teljes munkahiány folytán a hatósági ellátásra szorulók az éhenhalás és a teljesen fűtetlen helyiségekben való lakások következtében beálló tömeges megbetegedések veszélyétől nem lesznek megmenthetők. kmf. Kiadta: Jánossy polgármester I oldalas, géppel Irt másolat. BML Békéscsaba város képviselőtestületi jegyzökönyve 16. kgy. 330-2/1951. Az ú. n. „ínségbúza" alatt azt értették, hogy a végzett munkát nem a szokásos 1 pengő, 1,10 pengős napibérben fizették ki, hanem búzában, vagy lisztben adták ki a járandóságot. A békéscsabai ínségmunkások csapatvezetői, számszerint 7-en 1939. január 31-én megjelentek a munkásközvetítő hivatalban és jegyzőkönyvben kérték, hogy az ínségmunka ellenértékét ezután is pénzben fizessék ki nekik, mert másképpen nem tudják előteremteni azt a pénzt, amiből a család lakbérét, fűszer és egyéb apróbb ruházati szükségleteit fedezik. A polgármester magáévá tette kérésüket és nem vezette be a liszt akciót. Egyébként az ínségmunkánál való alkalmazás nem jelentett folyamatos foglalkoztatást, mert a család nagyságától függően a családfő havonta csak meghatározott napot dolgozhatott és csak annyit kereshetett, hogy magát és családját az éhenhalástól megmentve átvészelje a téli hónapokat. (BML Békéscsaba város polgármestere iratai 2685/1940.) Az alkalmazásnál az irányelv az volt, hogy az egyedülálló munkás havi létminimuma 8 pengő, a családos munkásoké pedig a 8 pengőn felül annyiszor 4 pengő, amennyi a családtagok száma. (A munkásokat úgy kellett beosztani, hogy az 1,20-1,40 pengős ínségnapszám mellett ezt a létminimumot havonta megkeressék.) (BML Békéscsaba város polgármestere iratai 7/1934 ein. alapszámnál levő 1523/1933. ikt. számú alispáni körrendelet.) 76. 1932. február 23. „Koldulási engedélyt akar kérni 700 csabai építőiparos" - riport a Békésmegyei Közlönyben a gazdasági válság által sújtott munkásokról Délután négy óra lehetett, mikor kísérőmmel megindultunk a külváros felé. Ismeretlen utcákon bolyongva be-betértünk a nyomor egyik-másik hajlékába. Szomorú, szívbemarkoló kép tárult elénk mindjárt az első helyen. Kívülről csinosan rendbentartott ház, egy jobb sorsra érdemes iparoscsalád otthona. Síri csend, és lélekfagyasztó hideg a szobában. Pedig itthon vannak a gyermekek. Piszkos, huzat nélküli ágyban négy apróság melegszik. Három fiú és egy kislány, vézna, sápadt, szegény gyerekek. Apjuk festő és mázoló mester, másfél éve munka nélkül áll. örömteli szívvel mesélik, hogy ma lesz vacsora Ís. Az anyjuk hozza, akit elhívtak vasalni. Már reggel elment, és alig várják, hogy hazajöjjön. Naponta úgyszólván csak egyszer esznek, a népkonyháról. De volt idő, mikor napokig kenyér sem volt a háznál. Nincs egy jó ruhadarabjuk, ma is a szomszéd kislány hozta el az ebédet, mert a húszfokos hidegben nem lehetett rongyokba burkoltan, cipő nélkül járni. Egy pár kedves szó kíséretében sietve búcsúzunk^ mert még hosszú az út, sok a stáció. Rövid séta után egy ácssegéd lakásában vagyunk. Bűzös, piszkos odú, valamikor a boldogabb időben istálló lehetett. Itt már ordít a nyomor, négyen alszanak a földön, 8 113
