Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XXXIV. KÖLTŐK ÉS MŰVÉSZEK - 3. Vajda Péter Szarvason (1843—46) - 4. Erkel Ferenc - b) Hogyan lett Erkel magyar zeneszerző

vezett. „Erkel József ... a zene szeretetét gyermekeiben is élesztette,. . . s zongorára maga oktatta őket... Feltűnő zenei tehetségével különösen Ferenc vonta magára az apa figyelmét. Már 10 éves korában gyakran játszott orgonán, s hiba nélkül kísérte a miséket. 11 éves korában nyilvánosan is fellépett, és zongorajátékával figyelmet keltett. A fiú tehetségének fejlődésére előnyösen hatott, hogy Rosty Albert megyei főjegyző házánál rendezett zeneestéken rész vehetett... A kitűnő muzsikus és nagy zenekedvelő Rosty vonósnégyes-társaságot alapított, amelyben a házigazdán kívül Erkel József, Wagner József (bécsi származású, tanult zenész, aki 11 évig állott Rosty szolgálatában) és Czingulszky Simon (németgyulai tanító) játszottak. Az előadásokon a kis Erkel Ferenc volt a hangjegyforgató ... A két atyai jóbarát Erkel Ferenc pályafutására később is nagy hatással volt. Rostynak örök érdeme, hogy Erkel Ferencet a Nemzeti Színházhoz karmesternek ajánlotta, Wagner József pedig Erkel zeneműveinek kiadója lett."

18 b) Hogyan lett Erkel magyar zeneszerző? Ö maga beszélte el egyszer Gárdonyi Gézának a Pesti Sakk-körben. Erről a beszélgetésről Gárdonyi így ír: „Rrkel mestere a magyar zenében A nyolcvanas évek végén tagja voltam a Pesti Sakk-körnek. A kör elnöke Erkel Ferenc volt akkor. Nem is igen járt máshova, csak oda. Egy téli estén ketten maradtunk utolsóknak. Nem hagyhattam ott magára. Beszélgettünk. - Kedves bátyámuram - mondottam neki egyszer -, én azt gondolom, hogy mindig apró véletlenségek irányítják az életünket. Hogy fett zenésszé? - Hogy én hogy lettem muzsikus, azt bizony már nem tudom. Igen korán kezdtem. Hanem hogy hogyan lettem magyar muzsikus, arra emlékszem . . . Egyszer még kicsi diák koromban hazamentem vakációra Pozsonyból. Le az Alföldre. Volt nekünk egy furfangos mindenesünk. Igen szerettem azt az embert. Este is, hacsak tehettem, kiszöktem hozzá a konyhába, és lestem minden szavát. Hol tréfált, hol mesélt, de nekem mindenképpen a legérdekesebb ember volt a világon. Egy este ott üldögél a tűz mellett, álmosan pipázgat. De nem is pipázott talán, csak éppenhogy a szájában volt a pipa. És amint ott ül bóbiskolva a tűzhely padkáján, hát hallom ám, hogy dúdol valamit. . . Hallgat egy percet, aztán megismétli. Megint hallgat egyet, megint fúj egyet. A dallam hol emelkedik, hol leszáll, de csak éppen annyit fúj belőle egyszerre, amennyire egy lélegzetvétel éppen elég. Bámulva hallgatom. A dal bubája és szaggatottsága megragad. Csodálkozva csodálom, hogy a dal egységét a szünetek nemhogy zavarnák, hanem inkább emelik. Pedig mondom, csak úgy halkan, bajusz alól dúdolt, s magának, mint a macska, mert félig aludt. Én azután lefeküdtem, de soha azt az estét nem feledtem el. Később Is, hogy zenész lettem, sokat gondolkoztam ezen. Ebből értettem meg, mi a rubátó, és hogy a metronómot, a taktusmérőt hova tegye a magyar muzsikus. Csapja a földhöz. Az a tanulatlan parasztmindenes, az lett a vezetőm az egész pálvámon."

19 344