Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - I. BÉKÉS VÁRMEGYE FÖLDRAJZA - 1. Mocsár és pusztaság, elvadult táj - 2. A Körösök vízrendszere

I. BÉKÉS VARMEGYE FÖLDRAJZA 1. Mocsár és pusztaság, elvadult táj A török kiűzésejkor az egész megye lakatlan, elvadult terület volt. A megye keleti és északi része, a Körösök vidéke mocsaras, nádas rétség volt, a megye délnyugati fele pedig fátlan pusztaság. 2. A Körösök vízrendszere A megye vízrajzában 1694 és 1848 között lényegesebb változás nem történt. Jó másfél évszázadon át, a Körösök tervszerű szabályozásáig, jóformán abban az állapotban maradt, amelyben a török kiűzésekor volt. Fényes Elek 1839-ben így írja le a megye vízrendszerét: „A Fekete-Körös Antitól Dobozig mintegy két mérföldnyi hosszúságra határt von Bihar és Békés közt, Dobozon túl egészen a megyében folyik, s Békésnél az Arad megyéből jövő, Vári, Gyula határait mosó Fejér-Körössel egyesül. A Sebes-Körös Biharból Vésztőnél lép a megye határára, s... az Edelesi-pusztán az egyesült Fejér- és FeketeKörösbe ömlik, Innen a három egyesült Körös nyugótnak veszi folyását, s számtalan kígyódzásai után ... kiér a megyéből... A Berettyó csak a Bucsaí-, Csudabalai-, Csejti-pusztákon érinti a megye határát. Ezeken kívül vágynak a szeghalmi, vésztői, ládányi határban több fokok, melyeken a Sebes-Körös vize széjjelágadzik, továbbá a Büngösd a békési, Kákai-fok a szarvasi, Dánfok a békési, Mirhó és Danca a gyomai határban, melyekben tavaszkor hóolvadással a Körös vized kiöntései alkalmával szokott víz lenni, egyébként 'kiszáradnak.. ,"

i A csekély esésük és eliszaposodott medrük miatt lassú folyású folyók a tavaszi hóolvadáskor képtelenek voltak továbbszállítani a hatalmas víztömeget. Az ár bokrokat, gallyakat, sőt fatörzseket sodort magával, és azokból torlaszokat alkotott. A víz elözönölte a mélyebb fekvésű területeket, s nagy kiterjedésű mocsarak, nádas tavak, rétségek keletkeztek. Már a török világban emlegették a Gyula ós Sarkad között a Fehér- és Fekete-Körös árterületén állandósult, ingoványos, rónás rétséget, a Sarkaditavat. A Harruckennek udvari papja, Hueber páter is említi 1743-58 közt írt naplójában. „Egyszer puskával kezében egy... szigetnek látszó hanságra lépett. Amint azonban vagy húsz lépést tesz előre, egyszerre inogni kezd lába alatt a talaj, s ő derékig a vízbe süpped. Megfordul, és a part felé igyekszik vergődni, de mindig csak mélyebbre és mélyebbre süllyedt, s csak valami félóra múlva sikerült neki a veszedelemből kiszabadulni és a partra vergődni."

2 Van rá adatunk, hogy még a 18. század végén is c néven emlegették.

3 31