Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

A. A KAMARAI KORSZAK (1694—1720) - III. A MEGYE ÚJRATELEPÜLÉSE - 6. A magyar helységek újratelepülése - 7. Szöknek a jobbágyok

6. A magyar helységek újratelepülése Már 1711-ben, a szatmári béke évében megindult a Békés megyei községek újratelepülése. A rácok elől 1703-ban elmenekült, régi lakosok közül is többen visszaköltöztek. Ezek tartották fenn az egyes helységek régi határnevek. De jöttek idegen, szökött jobbágyok is. Békés megyében is végighullámzott a hazai parasztság nagy méreteket öltő vándormozgalma. Az Örökös jobbágyság és az elviselhetetlenül súlyos úrbéri terhek elől szökő jobbágy itt földhöz jutott, melyet taiksás jobbágyként művelhetett meg. 1711 és 1715 között, tehát Békés megye végleges újraalakulásáig a következő 9 község települt újra: 1711: Békés, Gerla (megszűnt 1731), Gyarmat, Szeghalom, Vésztő, -1712: Körösladány, - 1713: Doboz, - 1714: Gyula, Öcsöd.

33 A Bihar megyéből a felszabadulás után Békés megyéhez csatolt helységek közül hét (Geszt, Harsány, Mezőgyán, Okány, Sarkad, Ugra és Zsadány) 1715-ben már állott.

34 A rendek a megye 1715. július 23-i újraalakuló közgyűlésén úgy határoztak, „hogy a szétszóródott nép a régi lakóhelyére való visszatérésre annál inkább csábíttassék, részükre a megyében már visszatértekhez hasonlóan minden közteher alól egyévi mentesség engedtetik."

35 Viszont leghalaszthatatlanabb kiadásai fedezésére a megye már szeptember 5-i közgyűlésén 500 magyar forint házi adót volt kénytelen a 9 községre kivetni. Az adó kivetése az adófizető családfők száma alapján történt. Eszerint 1715 őszén a községek nagyságrendje a következő volt: Békés 120, Szeghalom 100, Gyarmat 50, Doboz 44, Körösladány 44, Vésztő 44, Gyula 40, Öcsöd 35, Gella 23 Ft házi adót fizetett.

36 1716 és 1720 között még újabb 5 község települt újra: 1716: Vári, 1718: Csaba, 1719: Gyoma, Szentandrás, Í720: Köröstarcsa.

37 7. Szöknek a jobbágyok Az ideköltözötteknek végtelenül nehéz viszonyok közt kellett újrakezdeniük. Legtöbbjük koldusszegényen érkezett ide, se vetőmagja, se vonómarhája nem volt. Sokan azért, mert megbánták, hogy idejöttek, mások attól való féltükben, hogy régi földesuruk megtalálja itten, és visszaviteti, tovább szöktek. A rendek a megye újratelepülósével kapcsolatos sérelmeket 1718. január 20-i közgyűlésükön jegyzőkönyvbe foglalták. Eszerint a szökéseknek két fő oka volt: „1. Az elmúlt sókulumban (évszázadban) gyakori pogányság által elpusztíttatván és végképpen ruináltatván (romokba döntetvén) a t. n. vármegye, lakosaítul annyira megfosztatott vala, hogy... csak a m^zei vadaknak és madaraknak volt lakóhelye. Azon hosszas pusztasági után az mostan legközelebb elmúlt háborúk előtt 31 falukat kezdettek volt lakni, kik is alig telepedhettek meg, azonnal a fenn nevezett háborúk miatt elpusztultának, mely lakosok közül az háború elcsendesedése után 11 helyeket szállván újólag meg, azok meg sem telepedhettek, azonnal kontribúcióval (adózással), Arad várához való heti szerezessél (heti robottal) s manuáriusokkal (gyalogmunkásokkal), vekturázással (szekerezéssel) terheltettenök, mely miatt több puszta, nemes vármegyebéli helységeknek megszállására igyekezett szegénységnek szándóka (:mely puszta faluhelyeknek száma 80-nál többre extend áltatnék (terjesztetnék):), prepediáleatott (meggátoltatott) és megakadályoztatott. 2. Mostani lakosai a nemes vármegyének (hol) hosszas pusztaságában a földnek ekoványodott ós elvadult valta miatt, hol penig (pedig) a vizeknek nagy árja s 2 17