Implom József: Olvasókönyv Békés megye történetéhez II. 1695–1848 – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 4. (Békéscsaba, 1971)

B. A MAGÁNFÖLDESÚRI KORSZAK (1720—1848) - XV. NÖVÉNYTERMESZTÉS - 7. Erdők, epreskertek

téve az árvíz puszitásának. A szeghalmi elöljárók 1770. okóber 25-én a kiegésztíő úrbéri kérdésekre adott válaszukban ezt mondották: „Kaszálóinknak nagyobb részét az árvíz, melyet semmi módon nem lehet meggátolni, majd minden esztendőben et szokta borítani, és nagyobb részént oly alkalmatlan... helyen vágynak, hogy mindenkor nem is lehet hozzája férni rész szerént a zsombokok miatt, így a széna, amelyet csinálunk, sáros, víziperjés, kakás és hejjagazos (héjagazos), a marhahizlalásra nem alkalmatos. Amely kaszálóink hátasabb helyen vannak, azok is székesek s tecméketlenek."

35 Az amúgy is kevés kaszálót tovább csökkentette, hogy az uraság a maga hasznára el-elszakíttatott egy részt a hátasabb kaszálókból, de a lakosok is feltörtek belőle vagy el árkoltak egy részt kert számára. A füzesgyarmati elöljáróság 1806. június 8-án közhírré tette az uradalom hirdetményét, melyben az uraság a réteken és laposokon való kaszálást, nádvágást és gyékényszedést tilalmazta. „Es^n hallatlan szárazságba a szomorú tapasztalás maga is arra ösztönöz mindnyájunkat, hogy ha valaha, főképpen most a mezőbeli tilalom szentül megtartasson ... A mezőkön a lovakkal és szekerekkel ide s tova való járkálás végképpen megtilalmaztatik ... Az ilyetén kártékony és engedetlen ember azonkívül, hogy vagy a mezőben, vagy idehaza a más példájára megverettetik, amennyi kárt részen, az uraság tilalmasaiba, a kárt duplán fogja viszatéríteni . . . Eleve a kaszálás előtt meghirdetettetik, hogy . . . akiknek a kaszálójok több, mint a kompetencia}ok (járandóságuk) volna, a tiszt híre és engedelme nélkül le ne merészeljék vágni azt, ami magokéhoz nem tartozik ... Az egész gyarmati határon a rétek mindenütt egyedül való örökös juss (jog) szerént a méltóságos uraságé lévén,... tisztjének híre és engedelme nélkül senkinek sohol csak egy kévét. . . nádat vágni nem szabad, hanem akinek nádra szüksége vagyon, az cédula mellett vágjon, . . . úgyszinte a gyékényszedés is a tisztnek cédulája mellett engedtetik meg . . ."

36 A nagy szárazságban a rétség annyira kiszikkadt, hogy az alsó rétegben lévő tőzeg a rekkenő hőségtől vagy emberi gondatlanságból könnyen meggyulladt. Ez történt 1803 őszén is, „amikor az úgynevezett Sitka-oldalon való gyulai határszílen lévő rétség együtt égett." A tűz megvizsgálására kiküldött két esküdt a következőt jelentette a magyargyulai bírónak: „Nyilván tapasztaltuk, hogy a szél erősen a vári határ felől a gyulai határra fújván, a vári határral egybenütköző Sitka tájéki rétségünk mintegy két dűlőföldnyire immár a tűztől elboríttatott volt. Kötelességünknek tartván pedig a tűznek honnan lett eredetét is kinyomozni, annak nagy lángjai közt a vári határ felé szaladtunk, ahonnan is annak származását az arra lévő rétségnek erősen látszott füstölése mutogatta."

37 7. Erdők, epreskertek Petik Ambrus 1784-ben ezt írja a Békés megyei erdőkről: „A (vármegye) napkeletről és éjszakról való felső részén, úgymint Gyula, Békés mezővárosoknak, Vésze-, Geíla-, Bélmegyer- és Fás-pusztáknak szép és néha makktermő erdei is vannak."

38 A lakosság nem becsülte meg eléggé az erdőket. Tomcsányi Kristóf békési szolgabíró 1795. december 30-án ezt jelentette a megyének: „(Régebben) ... Békés, Magyar- és Németgyula városoknak határjában rész szerént a bíráknak gondatlansága, nagyobb részint pedig az alattok való köznépnek szófogadatlanságok miatt elpusztult erdők találtattak, mely határokban 794. esztendőben a posványos rétségekből azon erdőket megnagyobbítván, szegény adófizető embereknek valóban véres és terhes kétkezi munkájukkal nádtors és zsombikok közt árkokkal béhúzattattam, megtilalmazván 169