Bálint Ferenc: A Békés megyei munkás eszperantó mozgalom válogatott dokumentumai 1925–1934. Elektitaj dokumentoj de laborista esperantista movado en departamento Békés 1925–1934 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 3. (Gyula, 1969)
V. RÉSZLETEK A RENDŐRSÉG BUDAPESTI POLITIKAI NYOMOZÓ FŐCSOPORTJÁNAK AZ ESZPERANTÓ MOZGALOMRÓL TETT JELENTÉSÉBŐL
gáiatába állították. Mint harci eszköz, nagyon megfelelt céljaiknak szerintük ugyanis vele megsokszorozhatják erőiket és fokozhatják a kizsákmányolók elleni harc intenzitását. Ez a harc nemzetközi mozgalom, amely nemzetközi nyelv nélkül sikeresen alig vívható meg. Ezen elvekből kiindulva természetes, hogy a III. Internacionálé a legnagyobb mértékben előmozdítja az eszperantó tanulását. A svéd, a spanyol, a_magyar szociáldemokrata párt, a Szocialista Ifjúmunkás Internacionálé stb. a szociáldemokrata munkásmozgalom szempontjából az eszperantó nyelvnek a munkásszervezetekben való tanítása előmozdítását kívánatosnak tartják. A szakszervezetekbe tömörült munkásság vezetői is felismerték az eszperantó fontosságát céljaik megvalósítására . . . A SAT háború után 1921-ben Prágában alakult, székhelye Párizs és Lipcse. Évente évkönyvet ad ki, amely felöleli a céljaihoz simuló eszperantó mozgalmat. Kiadásában számtalan könyv jelent meg, amely az eszperantó nyelvű szélsőséges szocialista és kommunista irodalom törzsét teszi. Két folyóirata van, a „Sennaciulo" (Nemzetellenes) és a „La Nova Epoko" (Az Űj Korszak). Az előbbi hetenként, az utóbbi havonként jelenik meg, szervezeti, irodalmi és tudományos tartalommal Lipcsében és Moszkvában. A szövetség fentebb említett célja ténvleges irányát ezen folyóiratok a maguk teljes egészében felfedik. A Sennaciulo és a La Nova Epoko-tól is nálunk a Kereskedelemügyi Miniszter Ür a postai szállítási jogot annakidején megvonta. Ezen szállítási tilalom alá helyezett folyóiratokból, valamint a világszövetség évkönyvéből kitűnik, hogy a világszövetségnek szétszórtan a világ minden részében vannak tagjai, akik mind szélsőséges világnézeti alapon állanak: szélsőségesebb kommunisták, szabadongondolkodók, ateisták, szabadkőművesek stb. Természetes, hogy a világszövetség ilyen működési irányának megfelelő sajtótermékei is a szélsőséges irányzatok szolgálatában állanak és úgy a szervezeti életre vonatkozó közleményei, valamint az irodalmi, vagy tudományos cikkei is hemzsegnek az osztály és vallás, valamint a nemzetellenes elvektől és kitételektől. A világszövetségnek kiépülése kezdő periódusában Henry Barbusse, Romain Roland és Einstein professzor voltak a szellemi vezérei. A világszövetség tagja csak olyan proletár lehet, aki a fentebb említett szélsőséges világnézetet vallja, aki a polgári ún. semleges eszperantó szervezetekben nem szerepelhet. A szociáldemokrata elvi alapon álló eszperantista munkások tehát, amennyiben a fenti világszövetségbe, mint az eszperantista munkások nemzetközi szervezetébe tagul belépnek, szélsőséges, főleg bolseviki tartalommal telített nemzetközi szervezetbe kerülnek. Ezen vo-