Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)
III. A proletárdiktatúra a viharsarokban
70. 1919. április 4. A gyulai katonatanács a demarkációs vonalról szabadságra bocsáj- tott vöröskatonák felvilágosítására politikai előadás megtartását kéri a városi direktóriumtól Forradalmi Népbiztosságnak, Gyula A volt demarkációs vonalra annak idején kirendelt katona elvtársak, kik az Elek-ottlakai csoportból jelenleg két-három napi szabadságot élveznek, s mint ilyenek tekintélyes számban vannak, mivel a fronton az utóbbi időben állandóan bent voltak, s így újságot nem olvashattak, a jelenlegi helyzettel, illetőleg a második forradalom kitűzése óta a jelen időig előfordult eseményeket nem ismerik. A katonatanács szükségét látja annak, hogy az illetőkkel a jelenlegi viszonyok megismertessenek, olyképpen, hogy a katonatanács az illetőket dobszóval felhívja, hogy ismertetés céljából holnap 5-én d. u. 3 órára a Zander barakkban jelenjenek meg, hova a direktóriumtól ezen célra egy vagy több, lehetőleg a nép bizalmát jobban bíró elvtársat, mint szónokot kiküldeni szíveskedjék. Egyoldalas, kézzel, tintával írt tisztázat. BML Békés megyei Direktórium iratai 768/1919. A hátoldalon olvasható feljegyzés szerint az előadás megtartására Dundler Károlyt küldte ki a direktórium. 71. 1919. április 7. A békéscsabai 6. vörös hadosztály toborzó-bizottságának távirata a Hadügyi Népbiztossághoz a toborzás megszervezéséről és a betobor- zottak fegyvernemek szerinti irányításáról Jelentem, hogy a 6. gyalog hadosztály a Vörös Hadsereg toborzását egy a Békés megyei direktórium kebelében működő központi to- borzó bizottság útján végezteti. Békés, Csanád, Csongrád és Arad megye meg nem szállott területein, valamint a demarkációs vonalon a központi bizottság által kiküldött járási albizottságok a következők: Békéscsaba város, békéscsabai járás, gyulai, orosházi, békési, szarvasi, gyomai, szeghalmi, szentesi, mindszenti, makói, hódmezővásárhelyi, 99