Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)
III. A proletárdiktatúra a viharsarokban
aradi, világosi járások. Minden járási toborzó bizottságnál a toborzást vezető elnök, írnok és agitátor a központi bizottság által kiküldött egyén, kik valamennyien a megyei direktóriummal előzőleg való megállapodás után egyetértőleg indíttatnak működési helyükre. A hadosztály toborzását dr. Böszörményi Emil volt főhadnagy, a direktórium tagja vezeti, ki egyúttal a 101. dandárcsoport toborzója. A 46. dandárcsoport toborzója Ritter Károly volt alezredes . . . Toboroztatott eddig a 101. dandárcsoport részére 6068 vöröshadseregbeli katona, ebből ÍÖÍ5 kiképzett és 50 tiszt. Ebben a létszámban nincs benne a demarkációs vonalon jelenleg is katonai szolgálatot teljesítő katonaság. Felszerelés céljából toborzottak a következőképp irányíttatnak: A 46. gyalogdandár csoporthoz tartozók gyalogság: Szentes, volt 31. gyalogezred pótkeretéhez. Ehhez tartoznak a következő járások: Csongrád megye összes Tiszán-inneni járásai. Szarvas. A volt 43. gyalogezred póttesténél Csanád vármegve összes járásaival. Kunszent- márton, volt 3-as vadász zászlóalj, pótkereténél mindkét vármegyéből a vadászok. Az árkász-legénység egyelőre mindkét megyéből, kik a 3-as vadász póttestnél lesznek ellátásban, míg részükre gazdasági hivatal felállítva nem lesz. 101. dandárcsovort: 101. gyalogezred Békéscsaba, volt 101-es póttest. Ide utalandó a békéscsabai, orosházi, szarvasi járások. 2. gyalogezred Gyula, a volt 2. honvéd póttest. Ide utalandó a gyulai, békési, szeghalmi és gyomai járások. 33. gyalogezred Kisjenő: volt 33. gyalogezred pótteste. Arad megye meg nem szállt területe és az aradi menekültek. 28. vadászpóttest Gyomán: összes vadászok Békés és Arad megyéből, a 101. dandár területéről és az árkászok egyelőre Gyomára, hol a 28. vadász póttestnél lesznek élelmezésben. Az összes lovassági betoborzottak Orosházára irányítandók, hol mindkét dandárcsoport parancsnokság részére a lovasság megszervezendő. Tüzérek a 101. dandár toborzási területéről a békéscsabai 23. tábori ezred póttestéhez, a 46. dandárcsoport területéről Turkevére, a 117. tüzérezred pótkeretéhez utalandók. Telefonisták a 6. hadosztályhoz Békéscsabára. Ki nem képzettek a 46. dandárcsoport területéről Törökszentmiklósra, a 101. dandárcsoport területéről Dévaványára irányítandók. Dr. Böszörményi 10 oldalas, ceruzával írt, eredeti érkezett távirat. Hadtörténelmi Intézet Levéltára, Magyar Tanácsköztársaság iratai 6. doboz (Hadügyi Népbiztosság 6. osztály) 6/14. pali. 353—362. A toborzási beosztás az első világháború előtti, hagyományos elhatárolást követte 1919-ben is. Megyénk mai területének túlnyomó része a 101-es dandárj 00