Szabad Olga - Zömbik Miklós (szerk.): Békés Megye 1918-1919-ben. Válogatott dokumentumok - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 2. (Békéscsaba, 1968)

II. A polgári demokratikus forradalom időszaka

enni nem adnak, azok éhen döglenek. Sürgős segítséget kérek, sür­göny választ Nagyvárad, Űri utca 3. kérek. Grosz Andor hagymási gazdaság bérlője Egyoldalas, űrlapra tintaceruzával írt, érkezett távirat. BML Békés vármegye főispánjának iratai 127/1919. A főispán aznap megküldött válasza a tárgyalások útján történő megegyezést ajánlotta, ugyanakkor intézkedést tett „az esetleges erőszakosságok megakadá­lyozására”. 27. 1919. március 4. Az első kollektív szerződés a Békés megyei cselédség viszonyainak rendezésére Kollektív Szerződés Mely a Békésvármegyei békéltető és munkabérmegállapító bizott­ság ülésén jött létre. Egyrészről békésmegyei gazdák mint munka­adók kiküldöttei, másrészről Földmunkások és Kisgazdák Országos Szövetségének vezetése alatt a békésmegyei gazdasági alkalmazottak kiküldöttei között, a következő feltételek mellett: Békésvármegye területén a gazdasági alkalmazottak bére a folyó naptári évre a következő Készpénz járandóság 800 korona. Gabona járandóság 18 q I. o. búza, 8 q I. o. árpa, ahogy a cséplőgéptől osztályozva kijön az illető birtok terméséből. Ezeket negyedévenként az eddigi szokásos időben kell kimérni. Ha a szükséges gabonamennyiség a múlt év terméséből nem áll a gazdaság rendelkezésére, úgy a különbözet, vagy a jelenlegi maximális árban fizetendő ki készpénzben, vagy az új termésből a cséplés után pótlandó. 60 klg. szalonna. Kötelezi magát a gazda a sza­lonnát október elején kitermelni, de ha rajta kívül eső okból nem ké­pes erre, maximális áron beszerezni, vagy kifizetni az alkalmazott­nak. 50 klg. só, 25 klg. petróleum, vagy ennek maximális ára, ha októ­ber elsejéig nem volna beszerezhető. 50 liter főzelék (köles, bab, borsó) vagy 100 öl veteményföld. Egy pár csizma október 1-ig kiszolgál­tatva, egy pár bakkancs május 1-ig kiszolgáltatva. 2400 öl tengeri föld. A tengeri földet a tengeri vetéskor az alkalmazottak a gazdaság által tengeri termelésre kijelölt táblákból választhatják megszántva 42

Next

/
Thumbnails
Contents