Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN
lasztása és megbízása minden szempontból ideális volt: Scherernek nemcsak a felkészültsége és kutatói „állóképessége", hanem a közéleti tekintélye, elismertsége is azzá tette. A húszas évek végén már olyan anyagi helyzetbe került, hogy a nagy mű megírását tiszteletdíj nélkül, önzetlenül vállalhatta. Scherer Ferenc 1971-ben írt adatgazdag levelében főműve születésében négy időbeli szakaszt különböztetett meg. Az 1925 elejétől 1929 derekáig tartó esztendőkben csak hétvégeken és szabad idejében fordíthatott időt a helytörténeti irodalom kritikai feldolgozására és a városi levéltár anyagának jegyzetelésére. Történész tekintélyét nagymértékben emelte, hogy az 1928. évi Dürer-jubileum szervezésében és helyi, budapesti, valamint nürnbergi lebonyolításában kiemelkedő szerepet vállalt. Az 1929 második felétől 1932 végéig, a harisnyagyártól való első elválásig terjedő három és fél esztendő a közéleti és az üzemi lekötöttség csúcsa volt Scherer életében, ez idő alatt csak nyári szabadságából tudott néhány napot az Országos Széchényi Könyvtárban sajtófeltárásra fordítani. Az áttörést az 1933 és 1935 közötti harmadik időszak három esztendeje hozta meg. Miután a harisnyagyárból kilépett, minden idejét és erejét a forrásfeltárásra áldozta. Ekkor kutatta át Gyula város és Békés vármegye levéltárának igen nagy anyagát, a Károlyi család levéltárába olvasztott Harruckern-levéltárat Budapesten, s többször visszatért a sajtóforrásokhoz is. 1935 áprilisában megkapta Veress Endre oklevéltárának kéziratát, hogy annak adatait felhasználhassa. 1935 végén már az I. kötet megírásához fogott. A monográfia születésének záró korszakát jelentő 1936-1938 a II. kötethez való folyamatos anyaggyűjtés és a megírás együttes munkáját hozta. A nagy mű kéziratát saját kezűleg gépelte le. Az I. kötet anyaga 1937 októberében, a II. köteté az év utolsó napján indulhatott a budapesti Stephaneum nyomdába. Háromszori gondos korrigálás következett a nyomdai levonatokban, a végső fázisban különösen sokat segítő Implom Józseffel együtt összeállították a mintaszerű tárgy-és névmutatót, s 1938 nyarán a monográfia bekötve elhagyta a nyomdát. Veress Endre gyulai oklevéltárával együtt mintegy húszezer pengőt kért a Stephaneum a három kötet 500-500 példányban történt, igen jó színvonalú előállításáért. Ma már nevetséges kicsinyeskedésnek és személyeskedésnek tűnik az az 1937ben lezajlott többszöri képviselőtestületi és hosszadalmas helyi sajtóvita, amely Tábor József ny. uradalmi titkár és érdekcsoportja a Szentes Károly és köre elleni várospolitikai csatározások során a monográfia nyomdai megrendelése körül megszervezett. A hajdan neves gyulai Dobay nyomda a monográfia kivitelezésére nem volt felkészülve, nem is vállalta. A hasonló munkákra szintén nem képes Dürer nyomda viszont — nagyobb összegű és fejlesztésre fordítható előleg fejében — szerette volna megkapni a rendelést. Amikor a városvezetés a kedvező ajánlatot nyújtó és igen nívós teljesítményre képes Stephaneumot választotta, hosszas támadássorozat indult ellene azon a címen, hogy a gyulai adófizetők pénzéből nem a gyulai ipart juttatja munkához Szentes Károly és klikkje. Az ügy körüli vitákban már-már a lényeg sikkadt el: egy kiváló városmonográfia értéke és fontossága. A viták hozzájárultak ahhoz, hogy a várostörténetre és az oklevéltárra nehezen gyűltek az előfizetők, s a megjelenés után is kevesen áldoztak rá. Intézmények és magánszemélyek részére, továbbá tudományos könyvtárak számára és szakmai, meg protokolláris tiszteletpéldányok formájában 1938 végéig az ötszáz példányból 310 példányt sikerült eladni, illetve elküldeni, 190 példány to-