Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN

véltár anyagából nyerhető adatok jó részét. A harmincas évek idősebb és fiatalabb tanítói között az egész országban akadtak hasonló törekvésűek, akik a lakóhelyszeretet közművelődési és oktatási megalapozásához is kitűnően értettek, helyi gyűjteményeket szerveztek a „táj- és népismeret" programja jegyében. A másik törökszentmiklósi szintézis az 1870-es évekig szólóan, máig jól használhatóan foglalja össze a település és a vele összeforrott kálvinista egyházközség és iskolázás históriáját, elsősorban a széles körben feltárt szakirodalom és a helyi kiegészítő kutatások alapján. Tóth Dezső tiszakürti lelkész A hevesnagykunsági református egyházmegye múltja I—II. (Debrecen, 1942.) című igen színvonalas műve II. kötetében 13 oldalt kapott Törökszentmiklós, viszonylag arányosan. Az I. kötet általános egyházmegye-története helyi szempontból is kézikönyv értékű. Törökszentmiklós 1944. október 24-i felszabadulása után — mint az első részben említettük is — nagyon fontos, a város életében korszakalkotó kulturális feladatokat oldottak meg közakarattal és közpénzből. Tóth Sándor előtt felcsillant a lehetőség, hogy Révész Imre és Szabó István lektori segítségével sajtó alá rendezett könyvét kiadják. A fordulat éve és az azt követő esztendők a tervnek nem kedveztek, a városvezetés érdeklődése más irányú volt. (Nem tudjuk, miért, az is tény, hogy Törökszentmiklóson a felszabadulás után nem indítottak újságot, annak ellenére, hogy a két hagyományos nyomda, a Rubinstein és a Kongorác nyomdák az államosításig működtek. 1959-ben volt egy néhány számig jutott újságkísérlet.) 1957-ben a város kiadásában végre megjelenhetett Tóth Sándor Vázlatok Törökszentmiklós múltjából (Törökszentmiklós, 1957.) című, 136 oldalas, apró betűs, sűrű soros megoldással kinyomatott könyve. Mindmáig ez jelenti a várostörténet első számú kézikönyvét. Forrásanyagának XVIII-XIX. századi részét zömmel megsemmisítette a háború és a papírgyűjtési kampányok, csak töredéke került be a még Tóth Sándor kezdeményezte helytörténeti gyűjteménybe. A kis kötet valamivel nagyobb fele az 1720 előtti újratelepítést megelőző századokat tárgyalja; különösen fontosak a török kori várra és nyomaira vonatkozó megállapításai. Sok adattal mutatja be az újranépesítés folyamatát, a településszervezés menetét, a jobbágyviszonyok helyi jellemzőit (jól jelezve az 1765 utáni súlyos törést a feltételekben), a közterheket, az életviszonyokat, az 1847. évi örökváltsági kísérletet, röviden 1848-49-et és a neoabszolutizmus időszakát. Igen jó egyház- és iskolatörténeti, valamint egyesülettörténeti vázlatot is ad. Mondanivalójában 1880-ig jutott el általában, a későbbi évtizedekről csak néhány adatot közöl. Könyve külön értéke a topográfiai gazdagság és pontosság. Munkája fontos kiindulópont a továbbiakhoz, a korszerű kérdésfeltevések alapján. Az 1954-ben megindított Jászkunsággal és a Jászkunsági Füzetekkel, majd a Damjanich János Múzeum kutatási programjaival és a mozgékony kiadványok (Múzeumi Levelek, Szolnok Megyei Múzeumi Adattár, igényes kiállításvezetők, katalógusok) egész sorával, később a Verseghy Könyvtár széles körű bibliográfiai munkájával, a legutóbbi években a Szolnok Megyei Levéltár magas színvonalú és átgondolt tudományszervező tevékenysége révén Szolnok megye kutatása erős intézményi háttérrel rendelkezik. A közgyűjteményekhez a megyei pártbizottság archívuma is hagyományosan kapcsolódik szervező-orientáló és lektori szerepével. A megyei kutatások ered-