Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

szolgabíró, majd haláláig fizetéses táblabíró volt, 1796-ban még diétái követ is. Beliczey Mihály unokája megyei alpénztárnok, majd főpénztárnok lett, s 1834-ben birtokot tudott szerezni Békéscsabán (akkor még Csabának nevezték). A család a kiegyezés után már vezető szerepet játszott a megyében, egyik tagja főispán is volt 1876-1889 között, egy későbbi pedig 1939-1944 között. A szemléletes példák felsorolása helyett, visszatérve a hivatalkereső felvidéki kisnemességnek az alföldi megyék felé irányuló migrációjában kimutatható általánosabb vonásokra, a számszerű adatokat érdemes először figyelembe vennünk. Az 1896-ban megjelent Békés megyei és az 1913-ban publikált Csanád megyei genealógiai összefoglalások alapján az 1700-as évek végéig terjedően Békés megyében tíz, Csanádban 17 felvidéki hivatalnoknemes letelepedése mutatható ki a vármegyei apparátusban, továbbá Békésben egy, Csanádban három községi jegyzőként, s további kilenc letelepedése az uradalmak tisztviselőjeként (Békés megye 5, Csanád megye 4). E számok önmagukban szerényeknek tűnnek, de ha a vármegyék kis létszámú tisztikarához, illetve apparátusához mérjük őket, jelentősekké válnak. S még inkább kiemelkedik a jelentőségük akkor, ha megemlítjük, hogy az 1754/55. évi — sok ellentmondással terhes — országos nemesi összeírás idején Békés megyében mindössze 24, Csanád megyében pedig 18 nemest tudtak nyilvántartásba venni. II. József népszámlálása Békés megyében 254, Csanád megyében pedig 113 nemest mutatott ugyan, azok nagyobbik fele azonban armalista volt, s többnyire nem a felvidéki megyékből vándorolt le, hanem a Dunántúlról jött. Mindkét megyében jelentős arányt képviseltek a kézműiparos nemesek is. Az értelmiség zömét jelentő papok, tanítók, falusi jegyzők általában honoráciorok voltak, de akadtak köztük nemesek. Az 1820 tájától szélesebb arányúvá vált nemesi bevándorlás jele, hogy Békés megyében 1847-ben 1452 szavazó nemes szerepelt az összeírásban. A hivatalkereső nemesség migrációjának legjobban áttekinthető tényeit Temes vármegye 1779-1848 közötti nemesi kataszteréből következtethetjük ki. A Temesben történt nemességkihirdetések és tisztséglisták szerint a jelzett 69 év alatt 352 nemes (személy, illetve családfő) költözött be a vármegyébe: 1779-1800 között 44 (ebből felvidéki 19, dunántúli 10, alföldi és délvidéki 15), 1801 és 1820 között 69 (ebből 36 felvidéki, 8 dunántúli, 24 alföldi, délvidéki és erdélyi), 1821 és 1848 között pedig 239 (ebből 71 a felvidéki, 19 a dunántúli, 123 az alföldi, délvidéki és erdélyi). A 18. századi beköltözők 43%-át, az 1801 és 1820 közöttiek 52%-át tehát a felvidékiek adták Temes vármegyében. Az 1800 előtti 19 felvidéki beköltöző nemesből Pozsony megyéből jött hat, Nyitrából négy, Trencsénből három, Árvából kettő, további négy megyéből (Bars, Hont, Liptó, Mosón) egy-egy. Az 1801-1820 közötti szakaszban heten Liptó megyéből, öten Sárosból, négy-négyen Nógrádból, Nyitrából és Túróéból, hárman Hontból, nyolcan pedig további hat megyéből vándoroltak Temesbe. Az 1821 és 1848 közötti nemes bevándorlók, ill. betelepülők zöme Pozsony megyéből (13), Túróéból (10), Sárosból (8), Árvából és Liptóból (7-7), valamint Hontból (5) származott. Békés és Csanád megyéknek csak a 18. századi adataira tekintve (a két megyét együttesen szerepeltetve) a legtöbb betelepülő nemest Pozsony és Nyitra megyék (55), Trencsén (6), Bars (4) és Sáros (3) megyék adták.