Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
IV. TÖRTÉNETÍRÁS A DÉL-ALFÖLDÖN
szomszédokat még, ebből kettő már Csongrád megyében van. A Félegyháza egyértelmű vonzásába eső faluk száma kevés, a város népességgyarapodása csak kisebb méretekben képzelhető el. A városnak a Körös-Tisza-Maros-közzel, a mai Dél-Tiszántúllal, igen régiek, de mégsem mélyrehatóak a kapcsolatai. Jó ideig az 1906-ban Orosházáig elvitt vasútvonalnak (Félegyháza-Csongrád-Szentes-Orosháza) érdemibb összekötő szerepe volt, mint ma. A legtartósabb állandóságot a közlekedési kapcsolatokban a volt Kelet-Csanádot és Orosháza meg Tótkomlós környékét a csongrádi átkelőhely adta útvonal révén Félegyházához kötő reláció jelenti. A jelzett terület gépkocsi-közlekedése ma is a kiskun városban csatlakozik bele a Szeged-Kecskemét-Budapest közötti forgalomba, Félegyházánál fogja majd elérni a tervezett autópályát. A Maros völgyéből Aradon át a bődi rév használatával a Tiszán elérhető átkelés s a Budára vezető út a legősibb alföldi közlekedő vonalak egyike. A mai országhatárokon belül Battonyától kezdve használjuk, szerepe ma is megvan, bár nem a régi mértékben érvényesül. Békés megye középső és északi része Félegyházával inkább csak alkalmi kapcsolatokat tart, közúti forgalma is Tiszaugnál vagy Szolnoknál fut át a Tiszán a főváros felé. A gazdasági kontaktus szálai a kiskun várost és Békés megyét eléggé gyengén kötik össze. (Mint ahogy Kiskunhalas, Kalocsa, Baja esetében is.) A művelődés, a kutatás szféráiban számításba vehető kapcsolatok, intézményes vagy személyes összeköttetések — bizonyos mértékben jellegükből eredően is —, bár mozaikokból állnak elsősorban, maradandóbbnak tűnnek, megörökítésük talán jobbnak mondható. Igaz, kevés kivétellel a XX. századra korlátozódnak. A megelőző századokban az alföldi értelmiség mozgását, kapcsolatait (igen szerény létszámán túlmenően) nagyon jelentősen behatárolta, illetve irányította a vallások szerinti tagolódás. A múlt század végéig szinte kizárólag római katolikus Félegyházával (1885-ben mindössze 2,3% volt a lakosságból nem katolikus!) a nagyobb részben protestáns Békés megyének kevésbé formálódhatott ki olyan értelmiségi „embercseréje", mint pl. a Duna-Tisza köze református településeivel. Ebben az összefüggésben a századvég tájára megerősödő állami oktatásszervezés, a polgárosodás előfeltételét jelentő s a korábbiaknál nagyobb, főképpen az iparosságot, az értelmiség különféle csoportjait (tanárok, tanítók, jogászok, újságírók, tisztviselők), a kereskedőket magával ragadó belső migráció hozott jó irányú változást. A gazdasági élet igényei, az elhelyezkedés lehetőségei következtében az egyházi kötődésű hagyományos „csatornák" jelentősége jócskán meggyengült, a nem „őstermelő" pályákon természetessé vált a „betelepültek" jelenléte, egyáltalában az országhatárokon belüli mozgás. Ennek kisugárzásai Félegyháza és a Körös-Maros-vidék kapcsolatában érezhetőbben csak az első világháború után regisztrálhatóak. (Szeged és Félegyháza erőteljes és messzire visszanyúló összeköttetéseihez mérni akkor sem lehet a kontaktust.) A Békés megyéből Félegyházára nyúló szellemi kapcsolatokban régebben az 1876-1957 között működött állami tanítóképző, az utóbbi évtizedekben pedig Félegyháza két közgyűjteménye — a Kiskun Múzeum és a Bács-Kiskun Megyei Levéltár részlegeként dolgozó Kiskun Levéltár — és a köréjük csoportosuló, elismert kutatók jelentik a jól látható kristályosodási pontokat. Elsősorban velük, és rajtuk keresztül más intézményekkel, közösségekkel és személyekkel tartunk és tarthatunk együtt pl. a
