Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.
I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA
Az energikus Gregus Máté, a lakosság panaszait ismerve, 1918 februárjában ismét követelte a kutasi közigazgatási kirendeltség felállítását. 22 Törekvését támogatta a Kardoskúti Olvasókör nevében benyújtott, sok aláírással ellátott kérvény is, amely Vásárhelykutas mellett — Pusztaközponttal szemben — Kardoskútra kérte egy kirendeltség mielőbbi megszervezését. Ezt a szókimondó hangú, s az Orosházához csatlakozással fenyegetődző beadványt 1918. szeptember 2-án tárgyalta a város közgyűlése. Bár egyetértő határozatot hozott az elégedetlenség lecsillapítására, a követelés elől kitért, azzal, hogy az adott időpontban nem látja kivihetőnek. A kérelem a proletárdiktatúra idején (1919. április 16-án) a vásárhelyi direktórium elé került, miután az tervbe vette a közigazgatás általános átszervezését. 23 A tanácshatalom rövid időszaka alatt nem nyílt lehetőség a valóságos önkormányzaton nyugvó tanyai igazgatás kialakítására. A kérdés felmerült, de döntés nem született. Még a forradalmi idők szellemét és lendületét jelezte az a 307 aláírással ellátott és 1919 júniusában a városhoz érkezett beadvány, amelyben Iványi István, Németh Bálint és társaik újra Kardoskut mellett emeltek szót, s igen élesen elítélték a Pusztaközponttal kapcsolatos korábbi városi törekvéseket. 24 A kirendeltség újjászervezése a román csapatok kivonulása és a Horthy-rendszer hatalomra jutása után sem történt meg azonnal. A háború előtti pusztai hivatalos szervek közül 1920 március végén a csendőrség jelent meg elsőként, a vásárhelykutasi laktanyában. 25 A pusztai közigazgatás 1920-ig tartó históriájának főbb mozzanatait áttekintve joggal adódik az általánosabban is megfogalmazható kérdés: A már érintett helyi gazdasági, társadalmi, hatalmi és érdekviszonyokon túlmenően miért maradt ilyen szűk körű a vásárhelyi külterületi igazgatás? Miért húzódozott a városvezetés nagyobb áldozatok vállalásától, jórészt szembefordulva a Puszta lakosságával? E magatartásban nyilván fontos szerepe volt a városban élő vagy városbeli házzal bíró és törvényhatósági bizottsági tag gazdák konzervatív szemléletének. Idegenkedett a városvezetés a külterületi központok fejlesztésétől azért is, mert későbbi elszakadásuktól, önállóságuktól tartott. Nem kétséges azonban — az egykorúak sem ok nélkül hivatkoztak rá —, hogy az áldozatvállalás mértékét eleve behatárolták Vásárhely város (mint önkormányzati jogi személy) saját háztartásának viszonyai és lehetőségei. A 132 ezer kat. holdon elterülő Vásárhely törvényhatósága már a ferencjózsefi korban a legszegényebb s mégis a legdrágább közigazgatást megvalósító városok egyike volt. Területéhez, népességének számához és ennek megfelelő kiadásaihoz mérten igen csekély bevételei, jövedelmei voltak. Nem rendelkezett olyan számottevő és szép haszonnal működő üzemekkel, mint pl. Szeged. (Egy kisebb téglagyár, a vágóhíd és két vendégfogadó — ennyi volt Vásárhely összes „közüzeme", nem több, mint egy jobb módú nagyközségé!) Jelentéktelen volt a város saját földbirtoka s így annak jövedelme is. 1899-ben csak a 22., 1908-ban a 19. helyen állt Vásárhely a városi közvagyon összér22 SIMONFFY FERENC i. m. 43. 23 CSML Hmv. Tanácsi ir. II. 3989/1918, II. 3997/1918. alapsz. 24 CSML Hmv. Tanácsi ir. II. 3997/1918. alapsz. 24 CSML Hmv. Tanácsi ir, II. 3997/1918. alapsz. 25 CSML Hmv. Tanácsi ir. II. 5911/1920.
