Szabó Ferenc: Két és fél évszázad az Alföld történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 25.

I. AZ ALFÖLD TÖRTÉNETE ÉS IGAZGATÁSA

Már a századforduló előtt megkezdte a győzködéssel telített küzdelmet tudományegyetem felállítása érdekében Debrecen, Szeged és Temesvár. (Akkor még csak Budapesten és Kolozsvárott működött egyetem.) Az 1912. évi 36. törvény adott végre lehetőséget az első alföldi (állami) tudományegyetem felállítására Debrecenben. A korszak művelődési képéhez tartozik a reprezentatív kőszínházak egész sorának, az előadótermekkel és báltermekkel tervezett szállodáknak az építése, a sétautcák, sétaterek, a térzenéhez szükséges ligetek, közterek létesítése, a háború előtt már a sportpályák kialakítása. A művelődés fő terhét a rétegszervezet színezetű egyesületek, körök vállalták magukra. Színvonalukkal kiemelkedtek közülük a múzeumlétesítést és a múzeumi gyűjtést szorgalmazó megyei és városi társulatok (az 1870-es évek elejétől), s még inkább a kultúra több ágazatát művelő egyesületek (mint pl. a Kölcsey Egyesület Aradon, a Dugonics Társaság Szegeden, a Szigligeti Társaság Nagyváradon). Az ilyen tekintélyes szervezeteknek fontos része volt az alföldi művésztelepek (Szolnok, Kecskemét, Hódmezővásárhely) kezdeményezésében és támogatásában, általában a helyi alkotók elindításában, népszerűsítésében. 1868-től sorra létrejöttek a múzeumok: leghamarabb Gyulán, Nagyváradon, Jászberényben, Temesvárott. Múzeum- és könyvtárügyben Szegeden történt a legtöbb: 1883-ban megalakult a Somogyikönyvtár, 1888-ban megnyílt a múzeum, és 1896-ban mindkettőt az új „Kultúrpalota" fogadta be. (Hasonló törekvést valósítottak meg 1912-ben Aradon, 1914-ben Békéscsabán.) Az Alföld népe a hosszú békeidő után volt kénytelen megismerkedni az első világháború kegyetlenségével. A több mint négy éven át tartó gyötrelmeket, a hozzátartozók távollétét, gyakran a halálát, a nélkülözésekkel, a rekvirálásokkal, a hiánygazdálkodással együtt el tudták viselni az emberek. Egy ideig túlzottan is hatott a propaganda. 1918-ra viszont már mindenki kiábrándult az értelmetlen „hadicélokból", s így új reményekkel fogadta az őszirózsás forradalmat. E remények meghiúsulása — a földosztás elmaradása, a lejárt vezetés „színeváltása" — fordította a lakosság zömének rokonszenvét, várakozását a szociáldemokrácia, majd a Tanácsköztársaság felé. A csalódás folytatódott, és tovább fokozta a francia, szerb, román csapatok bevonulása utáni megszállás. 1918 végére, illetve 1919. április végére az egész Alföldet megszállták. A románok 1920 tavaszán, az új délszláv állam katonái pedig csak 1921 nyarán hagyták el a megcsonkított országot, s vele együtt a részekre szakított Alföldet. AZ 1920-AS ÉVEKTŐL A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ VÉGÉIG A Trianonban kimondott ítélet, az Alföld további sorsát kényszerpályára helyezve, felosztotta az 1919-ig számos tekintetben egybetartozó nagytájat. A békeszerződés 93 073 négyzetkilométerben állapította meg Magyarország kiterjedését. Ennek a területnek a 45,16%-át foglalta el a megmaradt alföldi országrész (42 143 négyzetkilométert, az 1920. évi lakosság 43 százalékával, azaz 3,442 millió fővel). Az új határmegvonással mintegy 49 ezer négyzetkilométert csatoltak el nagytájunkból. A kiváló déli agrárterületeket zömmel Jugoszláviához (akkor még Szerb-Horvát-Szlovén Királyság volt a neve) és Romániához, a beregi síkság java részét pedig Csehszlovákiához.