MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1988
1988-05-11 VB_790 - 1988_VB 790/8
-6Igen nagy várakozás van folyamatosan ebben a témában, s szeretném összekötni ezt azzal a gondolattal, hogy ez a lakossági, dolgozói várakozással együtt a párt tekintélyének kérdése van napirenden. Minden olyan kérdésben, amikor az alulról jövő kezdeményezések meghallgatása is megoldásra találnak minden olyan munkahelyen a párt tekintélyének jelentős növelésével találkozunk. Minden olyan kérdésben, ahol nem adtunk magyarázatot objektiv, vagy éppen szubjektiv tényezők miatt is, ott lényegesen csorbát szenvedett a párt tekintélye, még ha ez nem mindig kapott olyan szintű nyilvánosságot szűkebb körű beszélgetéseken, vagy párt testületi üléseken is ennek hangot adtak nagyon sok kommunista kollektívában. Ez az egyik gondolat, amelyet én nagyon fontosnak tartok, mert nekünk a párt tekintélye érdekében ezzel a kérdéssel még markánsabban és az alulról jövő kezdeményezések alapján foglalkoznunk kell. A másik ehhez kapcsolódó gondolat, hogy a kádermunkánkban a mostani gyakorlat már mind jobban megfelel annak, hogy demokratikusabb kádermunkát folytatni. Örömmel veszem azt a gyakorlatot, ami itt a megyében folyik, akár az egytestületes pártbizottság, akár a megyei pártbizottság tagjainak üzemi szintű káderek keresésénél azt a gyakorlatot, amit sikerült meghonosítanunk, hogy az illetékesek szinte 100%-át megkérdezzük egy-egy káderügy előkészítése során. Nem volt ilyen gyakorlat korábban, nem volt jellemző, és itt a Központi Bizottság kádermunkáról szóló határozatát követően ez a gyakorlat felerősödött, ebben az itteni testületi munka, a városi, nagyközségi pártbizottságok feladatai, nagyon sok munkája van benne. Azt is mondom, hogy ez a demokratikusabb kádermunka azért meghozza a gyümölcsét, ami azt jelenti, hogy megint csak a párt tekintélyét növeljük, a párt vezető szerepét is próbáljuk ezzel erősiteni. A harmadik dolog, amit szeretnék elmondani, hogy a kádermunkát tartom annak a nagyon fontos kérdésnek a párt munkájában, amely a jövőben a párt vezető szerepének érvényesülésében eszközünk marad. Fontosnak tartom, ha megfogalmazásra kerülnek a pártértekezlet döntései, abban lévő gondolatok, mikor a párt %