MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1988
1988-05-11 VB_790 - 1988_VB 790/9
-7erősíti politikai eszközökkel, hatalmi eszközökkel való vezetését, akkor ebben az eszköztárban a kádermunkának úgy, ahogy az anyagban egyre jobban meg van fogalmazva, még markánsabbnak kell, hogy legyen, hiszen a párt a kádereink keresztül képes a politikáját érvényesíteni, ezért nem lesz mindegy, hogy a különböző politikai, állami, intézményi szinteken milyen vezetőkkel dolgozik és erről a kérdésről nem mondhat le a párt. Azt hiszem, hogy azzal is szembe kell nézni, hogy nagyon sok más vélemény van és ezt különböző területeken dolgozók szeretnék ezt felhasználni arra, hogy akkor a párt ne szóljon ebbe bele, bízza rá azokra a testületekre, én nem értek ezzel egyet, úgy hiszem bizonyos hatásköri kérdéseket, ha csökkentett értékben is, bizonyos mértékig ezt a párt testületi felelősséget nem szabad, hogy hagyjuk, mert éppen erősíteni kell ezt a tevékenységet, ez az eszköz marad a párt kezébe, meg a meggyőzés. Egy részkérdést mondanék még ezzel kapcsolatosan az anyag második oldalán szól a cserékről, hogy a főhatóságok és más szervek nem mindig kezdeményezők a kádercseréknél. Érdemes lenne majd tisztázni, saját gyakorlatunkba, az alsóbb szintek gyakorlatában is, hogy nagyon sok káderügy azért húzódott el, mert várt egymásra a párt, állami szerv, stb. hogy ki kezdje, ki mondja. Ebben nincs egységes álláspont, s ha a párt nem áll a helyzet magaslatán, akkor a pártot elmarasztalják. Felvetem ezt a kérdést, hogy fontos lenne nekünk ebben a megváltozott gyakorlatba nekünk akár beszélgetéseken, akár máshol tisztázni, hogy milyen magatartást tanúsítsunk, én azt mondom, fel kell vállalnunk, ez egyéni véleményem, szerintem, ha úgy ítéljük meg, akkor ezt fel kell vállalni, nem biztos, hogy meg kell várni, hogy a főhatóság, vagy más szervek ebbe lépjenek. Megjegyzésem lenne ahhoz, ami az anyagban a hatáskörön lévők sorsával kapcsolatos; van egy mondat, ami azt mondja:"a pártbizottságok a fizetésemeléseket továbbra is hatásköri kérdésként kezelik." Ebben az évben nagyon sok testületi ülésen, megyei szintű, alsóbb szintű testületi üléseken, hatáskörben lévő vezetők béreinek a bemondásánál és elfogadtatásánál, a kollektívánál azzal kezdték, hogy a megyei pártbizottság egyetértett, hogy X-nek ennyi legyen, a városi pártbizottság egyetértett azzal, hogy Y-nak ennyi legyen, s amikor ez elhangzott akkor a sorok között visszamondták, hogy mi a véleményük, de tudomásul vették. ,•-•> •