MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1988

1988-05-11 VB_790 - 1988_VB 790/7

-5­tetést, ezt össze kellene kapcsolni, amikor egy terület munká­ját értékeljük. így gondolom, hogy egyértelműbb lenne a káder­politikai követelmények egységes értelmezése és a közös fela­datokra való ráirányitás. Az anyagot a feladati részt is jónak tartom, sőt bővítendőnek tartom, s ki-ki a maga területén hasznosíthatja. APÁTI NAGY GÁBOR elvtárs: Tisztelt Végrehajtó Bizottság a ká­dercserékkel kapcsolatosan két értékelést szeretnék elmondani: egyrészt a problémák felvetődése kapcsán úgy gondolom, hogy beindult és felgyorsulóban van, s megoldódtak akut problémák, de vannak olyanok is, amelyek még nem oldódtak meg. Úgy érté­keltem, hogy a lehetőségeknek megfelelően jó volt az eddigi munka és felgyorsulóban van ez a tevékenység. Kivülről meg az a hatás ért, hogy ez a munka nagyon lassú, ez egy vontatott dolog, ezt nem így kellett volna csinálni, hanem azonnal meg­oldani minden egyes akut problémát. Amikor én jónak értékelem abból indultam ki, hogy belülről lát­tuk a vívódást, hogy emberi módon legyenek a dolgok rendezve, a törvényeknek is megfelelő legyen. Úgy gondolom, hogy nekünk a jelenre és a jövőre kell összpon­tosítani és a megoldások folyamán azt kell figyelembe venni, hogy ne kerüljünk kényszerpályára. Nem árt figyelembe venni, hogy felgyorsítsuk a munkát és olyan megoldásokat keresni hogy olyan vezetők kerüljenek minden területre, akik helyben képesek megoldani a problémákat, nem kell mindig felülről se­gítséget adni, erre kell törekednünk. Azokat a gondolat, ame­lyeket a Pataki elvtárs mondott határozottan meg kell oldani. FODORNÉ BIRGÉS KATALIN elvtárső: Tisztelt Végrehajtó Bizott­ság, néhány megjegyzést szeretnék tenni. Egyetértek Apáti elv­társ bevezető gondolataival, hogy felerősödött a várakozás a lakosság részéről, mégjobban talán a párttagság körében a ká­dermunka iránt, ezt a környezeti hatások és a politikai mun­kánk is sürgette. Azok a politikai döntések társadalmi vitái, a kibontakozás, a párt megújulása a Szovjetunióban zajlott folyamatok ráirányították erre a kérdésre a figyelmet-

Next

/
Thumbnails
Contents