MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-05-02 VB_728 - 1985_VB 728/15
- 3 Valamennyi rendezvény kifejezte hálánkat - az elévülhetetlen érdemeket szerzett - Szovjetunió, a szovjet nép felé, méltatva a Szovjetunió és a szocialista országok bókepolitikáját, a Varsói Szerződés jelentőségét. Kiemelkedően fontosnak tartottuk annak megértetését és elfogadását, hogy hazánk, népünk életének legnagyobb sorsfordulóját jelenti a felszabadulásunkkal elkezdődött társadalmi változások sora. Ennek megértése abban is megmutatkozott, hogy az ünnepségek sorából - tartalomban, mozgósításban, érzelmi hatásban - kiemelkedett április negyedike, mint legnagyobb nemzeti ünnepünk, amely igy a legtöbb, legteljesebb össztársadalmi szintű elismertséget kapta. Ezt az ünnepet valamennyi társadalmi csoport, foglalkozásra, korösszetételre való tekintet nélkül magáénak vallja, sajátjának tekinti. Az egész ünnepség sorozat jól szolgálta a párttagság és a lakosság felkészülését a párt XIII. kongresszusára, amely fontos tanácskozás és annak előkészületi munkája szervesen épült a felszabadulási rendezvénysorozatba. E két fontos esemény és a tiszteletükre kialakult munkaverseny hozzájárult az előttünk álló feladatok sikeres végrehajtásához. Az eredmények létrehozásában az irányitó pártszervek munkája mellett nagy részük van a politikai-, társadalmi- és tömegszervezeteknek, tömegmozgalmaknak, a sok szervező csoportnak és egyéneknek, akik tevékenységükkel hozzájárultak a rendezvények sikeres előkészítéséhez és lebonyolításához. Ezen összefogásból kiemelkedő az a tevékenység,amit a népfront, a szakszervezet és a KISZ a közös szervezésen kivül a saját területén, a saját mozgalmi munkájában végzett. Szines és folyamatos volt a megyei múzeumi szervezet tevékenysége, amit a két központi kiállítással és a területi anyagok