MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1985
1985-05-02 VB_728 - 1985_VB 728/16
- 4 mozgó-bemutatásával megvalósított. A programok kiegészítésében nagy részük volt a megye MSZBT- tagcsoportjainak, amelyeknek a száma az elmúlt időszakban két csoporttal növekedett. Dó munkát végeztek az irányitó pártbizottságok és a pártalapszervezetek, amikor nem félve az új megoldásoktól, ötletes dekorációkkal, szines programokkal gazdagították az ünnepségeket - ebben a megyeszékhely mellett kiemelkedő munkát végeztek Gyula város irányítási területén -, ugyanakkor maradéktalanul végrehajtották a soros termelési, szervezési és egyéb politikai feladatokat. II. 1. 1984. SZEPTEMBER 23. Az MSZMP Békés megyei Bizottsága, a megyei népfrontbizottság és a megyei KISZ Bizottság szervezésében emlékünnepséget bonyolítottunk le, melynek előkészületeiről a VB előtt 1984. szeptemberében szóbeli tájékoztatást adtunk. Az ünnepségen közel 10 ezren vettek részt. A rossz idő ellenére a nagygyűlés, a koszorúzás és az azt követő program a tervnek megfelelően rendben, színvonalasan és nagy érdeklődés kíséretében zajlott le. A résztvevők a megye minden településéből, minden rétegéből, az ország különböző területéről jöttek el. A szovjet vendégek, a megyéből "elszármazott" vezetők erősitették a megye megbecsülését, az ünnepen is hallhattak eredményeinkről és gondjainkról,reális képet alakíthattak ki az ünneplő és a dolgozó viharsarkiakról. A rendezvény elérte a célját, hozzájárult a magyar-szovjet barátság és az internacionalizmus erősödéséhez. A szines,tartalmas programok értelmi és érzelmi azonosulásra késztették a résztvevőket. A rendező szerveken kivül még sokan részt vállaltak az évforduló megrendezésében, több együttes szerepelt,