MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984
1984-03-21 VB_699 - 1984_VB 699/11
- 10 miből élnek. Ugy néz ki, hogy nem élnek semmiből. Sajnos erre már olyan példát is tudok hozni, hogy családon belül 20-ezer forint volt a jövedelem, egy 5-6 tagú családnál, de a családban van olyan felnőttkoru, aki tanácsi segélyből él. Mi közösen a tanácsokkal végeztünk egy ilyen felmérést, csak válaszképpen mondanám az Enyedi elvtársnak - most már azért szigorúbb a helyzet. Közös felmérést végeztünk 1983-ban, a felmérés alapján közös megegyezés is van a segélyek odaitélése, és a bűncselekmények, tehát ha cigány követ el bűncselekményt akkor azt azonnal megnézzük azt az oldalát is, hogy - elnézést a kifejezésért - nincs-e becsapva az állami szerv a segélyek odaitélését illetően. Hasonló a helyzet az engedélyeknél, nagyon nehéz ezeket a vándorcigányokat, ezeket az ócskásokat ellenőrizni. Erre különböző eszközök vannak, kitiltáskezdve, különféle eszközök állnak rendelkezésünkre. De én azt hiszem, hogy elsősorban az adó oldaláról kellene ezekkel a cigányokkal szemben fellépni. Most már közismert, hogy nem 1-2, hanem 3-4 milliomos cigánycsalád él Békés megyében. Érdemes lenne megnézni ezeknek a családoknak, hogy hogyan adóznak. Ez ilyen - sokszor azt mondjuk magunk között maffia - 1983ban Békéscsabán, ilyen nagypénzü cigánycsaládból 8-an kerültek börtönbe, és a 8 lözül -4-5 azért, mert a foglalkozással kapcsolatos olyan bűncselekményeket követtek el, ami nem megengedhető. Volt ojyan is gyorshajtás, ittasvezetés itt ennél a családnál, tehát nincsenek kellő módon megszoritva, ós még egyet szeretnek elmondani, nagyon-nagy összeköttetésük van az országban. A cigánybűnözésről tudni kell, hogy ha a cigányok pénz lopnak, akkor percek alatt százezer forintok eltűnnek, nagyon nehéz viszonyitani # az elkövetett bűncselekményeket illetően. Ezért van is, hogy a rendőrségen belül is dirrekt cigánybünözéssel kapcsolatos megelőzésre nagy figyelmet forditunk, nagyobb hangsúlyt helyezünk. Most ebben a pillanatban is egy gyilkossági ügyünk van folyamat- . ban még a tavalyi évről, sajnos ugy néz ki, hogy letartoztatunk, itt is cigányelkövető. Ezzel is azt akarom igazolni, hogy a durva bűncselekményektől nem riadnak vissza. Vannak kocsmák, ahova magyar nem mer bemenni, ma piaci nam van a Oóbarát kocsmában magyar ember nem igen található, és nem igen megy be. Ennyiben szerettem volna tájékoztatni a Végrehajtó Bizottságot, annak érdekében, nyilván fokozni kell tevékenyésgünket, munkánkat. Mi ugy érezzük, hogy a Megyei Tanáccsal, hellyel, közzel az illetékes tanácsi szervekkel sokat fejlődött és kellő módú, kellő gyakorlatú a közvetett működésünk, tevéeknységünk.Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy személyes tapasztalatom az, hogy a cigánylakosság helyzetével foglalkozó társadalmi együttműködés valamicskét javult, de a közöttünk végzett munkát mi magunk is ugy értékeljük, hogy fokozni kell. KARDOS ERNŐNÉ ELVTÁRSNŐ; Kedves elvtársak, ón az anyagot jónak tartom,jól összefoglalja azt a néhány szempontot, amelyet a cigánylakosság életkörülményeivel kapcsolatban figyelemmel kell kisérni. Munkahelyi tapasztalataimról szeretnék szólni: a cigány dolgozók, a cigánylakosság köréből időközönként, főleg a nyári időszakban, és főleg a női dolgozók törekszenek elhelyezkedni az ilyen iparágakban, mint a mi vállalatunk is. Olyan tapasztalatom van, ami az ő munkához való állásukat is egészségügyi, higiéniai problémáikat az anyag taglalja. Nem tudjuk őket elhelyezni olyan területen, ahol a higiéniai követelményeknek nem felelnek meg. Alapvetően a nevelő munkánk ezen a területen próbál kiterebélyesedni főleg a békési előkészitő telepen, mert többen ott vannak, munkafegyelmi ti