MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-07-14 VB_653 - 1982_VB 653/5

- 4 ­adott üzemben és a vezetésnek lenne elsősorban feladata, hogy ugy fogadják ezeket a fiatalokat, hogy ezekből előbb-utóbb ve­zetők lesznek. Itt szeretném kihangsúlyozni a szakszervezet szerepót, felelősségét, ahol ilyen működik, ugyanis ott le van irva, hogy a 30 éven aluli pályakezdő fiatalt figyelemmel kell kisérni, hogyan illeszkedett be. Mert annak sincs gazdasági haszna, jelentősége, ha ezekből a pályakezdő fiatalokból ván­dormadarakat csinálunk, mert szakmai tudásáét, ismeretanyagát elpocsékolja. Én összességében a szóbeli beszámolót jónak tartom és a magam részéről elfogadom. DR. TÓTH ISTVÁN; Becsei elvtárs szóbeli előterjesztését én is reálisan itélem meg. Az utóbbi években a figyelem központjába került ez a probléma. Országos szinten is és szerencsére ezt most már néhány megyei párt ill, állami vezető testület is job­ban reflektorfénybe állitotta ezt a témát. Megemliteném azt, hogy korábban, 2-3 évvel ezelőtt elhatároztuk, a kongresszusi feladattervhez kapcsolódva, hogy országos szinten az értelmiség helyzetéről mindenképpen célszerű lenne még a következő kong­resszusig párt felső szintű vezető testülete elé menni és azon belül is a KISZ KB-val, PTO-val egyetértésben a fiatal értelmi­ség ügyét bevinni legalább politikai bizottság elé. Ilyen érte­lemben is tehát érdekes számunkra és hasznos, tapasztalatszer­zés céljából. Vannak olyan gondok a fiatal pályakezdő értelmi­séggel kapcsolatban, ami önálló vizsgálódást is megérdemel or­szágos szinten. Megemliteném azt, hogy szeptember elején szerveznek különböző illetékesek e témakörben egy országos tudományos, politikai ta­nácskozást Nyiregyházán a fiatalság témakörben, beleértve fia­tal értelmiségi pályakezdőknek a problémáját, A másik amit megemlitenék, a pedagógus parlamenttel kapcsolatos országos tapasztalatunk és az április 7-i KB határozat előkészi tésének tapasztalata. Amit Becsei elvtárs is emiitett, hogy or­szágos viszonylatban a kezdő fizetés problémája állt a vita kö­zéppontjába illetve a lakáskérdés. Amikor országos bérrendezés volt pedagógus vonalon, akkor a töb bi értelmiség kezdő fizetésére hoztuk fel a kezdő bért. De az a probléma, hogy a tanácsok a nullánál tezdenek, bár az elmúlt öt évben nagyon komoly bér- és jövedelemarány-eltolódások is bekö­vetkeztek és be is tartják azokat a végső fokokat, amelyek el­vileg lehetségesek. A helyzet az, hogy más területen - agrár, műszaki, közgazdászok vonalán is az adott munkahelyen egy 3-4 év múlva nem ragaszkodnak. Bizonyos értelemben a kifutás gyor­sabb, mint a pedagógusoknál. Arra szeretném a megyét kérni, hogy amit helyi erőforrásból meg lehet tenni különböző tartalékok mozgósításával, azt mind a pe­dagógusoknál azt tegyék meg a következő időszakban. Még egy problematika a felsőoktatási intézménynek az ügye. Az elmúlt év februárjában a Politikai Bizottság áttekintette a ma­gyar felsőoktatás helyzetét és meghatározott egy sor rövid tá­von, 1-3 éven belül megoldandó teendőt a felsőoktatásban dolgo-

Next

/
Thumbnails
Contents