MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982

1982-03-24 VB_645 - 1982_VB 645/6

hogy mivel ez egy újszerű, pár éves múltra visszatekintő tevékeny­ség, hogy az ebben közreműködő KSH, MNB, akik legtöbbet tettek a meg­figyelést és a bemutatást illetően, valamint azok az elvtársaink, akik személyesen segitették e váHalatok munkáját, párt és gazdasági munkáját külön is figyelemre méltónak tartom ezt elismerni. Egy megjegyzést a témához,- a félreértések elkerülése végett. Tehát pártbizottsági döntés alapján emeltük ki ezeket az üzemeket, ezeket önmaguk múltjához viszonyitjuk, tehát nem is volt feladatunk, hogy most összegezzük más módon, bár ha megfigyeltük az előadást, mert az volt a jelentés, ami Írásban van az nem jelentés, az csak feladatok­ra utaló dolog, akkor megtaláljuk az összehasonlitást is. Mert ami­kor azt mondjuk, hogy milyen arányt képvisel, termelés, foglalkoz­tatás, beruházás, az az egész megye iparához viszonyitva van bemu­tatva. A másik dolog, csak az emlékeztetés kedvéért mondom, hogy vanmező­gazdasági, közlekedési és kereskedelmi vállalatiis, szövetkezet is kiemelve, de az nem része most a jelentésnek, itt most csak az ipa­ri üzemekkel foglalkozunk a dolgok jelentősége miatt, különösen a ma exponált dolgok miatt. Tehát a népgazdasági egyensúly, lásd ex­port, másrészt a belső ellátás, az életkörülmények, az életszínvo­nal szemével nézve és ezért választottuk ezt a témát, amit a testü­let hagyott jóvá. Világosan kitűnik, hogy akkor is az volt a cél, hogy a megye gazdaságát alapvetően befolyásoló üzemeket válasszunk ki. Tehát ez nem önkényes dolog volt, hanem ez ilyen meggondolásból történt, ennek megvan az alapokmánya az 1976-os határozat alapján. A dolgok lényegét illetően két dolgot mindenképpen megállapithat a végrehajtó bizottság a tények alapján. - helyes volt ez a lépés, hogy tehát kiemelni, megfigyelni, külön segiteni, mert hiszen az egész ágazatra, különösen az ipart illető­en meghatározó, már a mezőgazdaságnál nem, mert ott két üzem van ki­emelve, de inkább azért, hogy legyen ilyen jellegű információnk is. Tehát helyes volt. - másrészt pedig azt is meg lehet állapitani, hogy minden fő mutató­ban a fejlődés dinamikus ezekben a kiemelt üzemekben. Itt mi nem szóltunk, illetve Kiss elvtárs nem részletezte, csak megemlitette ugyan, de hát ugye amiről sokszor nem beszélünk róla, azon dolgo­zunk a legtöbbet például a káder és személyzeti munka, az, hogy e­zekben a vállalatokban ilyen a helyzet az azt is jelenti, hogy ezek egy része korábban majdnem mind megyei hatáskörben volt, most a ká­der-hatásköri lista korrigálása során egyik-másikat középszintre adtuk, de a figyelmünk most is rajtuk van ezeken az üzemeken. És e­zeket a számok nagyon jól mutatják, sőt azt is mondhatom, hogy a kisvállalkozások kérdésében, erről nem szólt a jelentés, legalább annyiravan kezdeményezés ezekben az egységekben, mint másutt, hogy egy konkrét példát is mondjak, hogy a hulladékok feldolgozása érde­kében már is tett két nagy egységünk lépést a BEKÖT és az Orosházi Üveggyár, de mondhatom a MEZOGÉP-nél is keresik az utat ebben az i­rányban és még néhány más helyen is. Tehát nem egy konzerválódott helyzet van ezekben az üzemekben, hanem a minden idők legfontosabb szükségletei kielégítésében is közreműködnek. Tehát ennyit a jelen­tés tartalmi részéhez. Ahogy én átgondoltam négy lényeges problémánk van e vállalatokat illetően, amit már természetesen nemcsak reájuk vonatkoztatható, a­lapvetően azonban rájuk. Csak címszavakban mondanám és utána majd néhány megjegyzést tennék. Nincs elégséges termelési háttér, nem elegendő az a tevékenység, a­mely a termelési szerkezet érdekében, kedvező változása érdekében hivatott lenni, nagyon korlátozott lehetőségeinké-varinak a fejlesz­tőéi

Next

/
Thumbnails
Contents