MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-03-24 VB_645 - 1982_VB 645/7
test illetően és nem lehetünk elégedettek a termékeik értékesítésének dolgaival, különösen exportdolgaival, most nem a részarányról, hanem a szervezettség és az idény oldaláról. Most ezekhez néhány megjegyzést tennék: Az, hogy nem elégséges a termelési háttér csak két dolgot; többek között vannak gépipari jellegű vállalataink is, a háttér, például öntödei vonalon, egy korábbi vb. napirend kapcsán tárgyaltuk is, kiemeltük a sorból, hogy az itt lévő gép- és vasipari vállalatok, szövetkezetek fokozottabban működjenek közre és játszón vezérszerepet a kiemelt cég. Vagy, mondhatnám a személyi háttérnél, tehát szakember, szakmunkás háttér, mivel a tevékenységi körök eltérőek, mert itt nehézipartól, könnyűiparon át minden megtalálható benne. Szóval nem egysiku, egy módon jelentkező a szakember, szakmunkás utánpótlás, sokkal jobban figyelembe kellene, hogy vegye, és itt most már konkrét igényt is kell támasztanunk, a megyei tanács végrehajtó bizottsága illetékes szakigazgatási szervei, tehát iskolarendszert, szakközépiskola rendszerének kialakitása, fejlesztése igényváltozás során jobban figyelembe kell venni a megye termelési struktúráját Évek óta mondjuk,hogy például technikai jellegű, tehát gép- és gépipari jellegű tevékenységi körökben nincs elegendő szakmunkás, pedig ott van a képzési háttér, csak szervezeti változást kellene eszközölni. . A termékszerkezethez; egyrészt olyan vállalatokról van szó, akinél a termékszerkezet változás nem lehet divat. Mert tessék mondani, hogy milyen termékváltozást lehet egy gabonaipari vonatkozásban, amikor évszázadok óta kialakult az, hogy milyen liszt legyen, meg milyen takarmány, nem is lehet nagy igényt támasztani. Vagy mondhatnám, hogy a Gyulai Húskombinát, mondjuk egy-két terméket váltott a piaci igényeknek megfelelően, de a termékstruktúrája szerkezetének döntő többsége az jó ugy ahogy van, a paprikázott szalonnát most is ugy fogyasztják, mint ezelőtt harminc évvel és azt hiszem, hogy húsz év múlva is igy fogják fogyasztani. Vagy a cipők tekintetében, formában lehet változás, de ez a formaváltozás a cipőknél az nem szerkezetváltozás. T e hát itt is az igénytámasztásnál megfelelő mértékű kell, hogy legyen. Na most hol volt változás, ahol kellett, hogy legyen, gépipar - MEZŐGÉP és korábban, mint ahogy a határozat erre megjelent, mert 1976-ban hoztuk ezt a döntést, már akkor ezek folyamatban voltak, a jelzett határozat az csak 1977. októberében jelent meg. BEKÖT, ott igen, nemcsak divathoz való alkalmazkodás, hanem termékváltás is történt és érdemes figyelemmel kisérni, hogy mennyire nyomon követik, sőt nemcsak nyomon követik, hanem irányitják a szükségletet, lásd a "nagypapa-táska" igy nevezik ők, ez egy uj dolog. Ezek figyelemre méltó dolgok, vagy sorolhatnám tovább, a Szarvasi Vas-fémipari Szövetkezet, jelentősen fejlesztette a termékeinek skáláját, a.régieket kiiktatta, ujakat tett be, tehát sok példa van erre, amit indokolni tudjuk. Amiért én ezt szóvá tettem, hogy mégsem elegendő, hogy nincs elegendő húzó hatása, érdekeltség abban az irányban, hogy a termékek a piaci igényeknek megfelelően változzanak, mert ez csak szöveg, hogy van. De az anyagi érdekeltség az nem támasztja alá ezt a politikai igényt. Éppen ezért van kritika a jelzett határozatot illetően, bár a figyelmet felhivta, de alapvetően nem oldotta meg a problémát, mert amire mi azt mondjuk, hogy van változás, azt már korábban is csinálták. Ebből fakad a harmadik tétel az export, hogy bátrabban - ezt most magunknak mondjuk ugyan, mert most itt nincs más akinek ezt mondjuk -, de az export vonatkozásban nagyobb önállóságot, lehetőséget kellene adni. Most mondom a MEZŐGÉPet, nem is csak Békés megyei vonatkozásban, de még országos vonatko-