MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-12-01 VB_664 - 1982_VB 664/21
/ MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÉKÉS MEGYEI BIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA JELENTÉS A FIATAL ÉRTELMISÉGIEK HELYZETÉRŐL BÉKÉS MEGYÉBEN SZIGORÚAN BIZALMAS! Ikt.sz: T/38. /BE/TJné. Készült: 25 pé/Odán^ban. Látta: A Végrehajtó Bizottság 1982. július 14-én tárgyalta a pályakezdő fiatal értelmiségiek munkába állásának megyei tapasztalatait, mostani jelentésünket az azokban tett megállapítások figyelembe vételével tesszük meg. A fiatal értelmiségiek /35 év alattiak/ részaránya megyénkben 42,6 %, kevesebb, mint a fiatal dolgozóké /45 %/, ami jelzi,hogy lassult az értelmiség növekedési üteme. Tová'bb tart az értelmiségi pálya elnőiesedése, s ma már nemcsak a humán -, hanem a műszaki és agrár értelmiségi pályákon is. A hagyományos értelmiségi funkciók mellett újak jönnek létre, illetve néhány korábbi értelmiségi szakma iránti igény a társadalmi fejlődés eredményeként nőtt. Figyelemre méltó ugyanakkor az is, hogy egyes szakmákban illetve értelmiségi foglalkozási körökben nagyon alacsony a fiatalok részaránya, ami részben abból adódik, hogy ma a vezetővé válás hosszabb folyamat, mint a szocialista társadalmi fejlődés korábbi szakaszán. Az értelmiség helyzetének globális megitélését megneheziti, hogy egyes rétegei munka és életfeltótelei között lényeges eltérések vannak, sőt az egyes rétegek belső különbségei is szélsőségesen eltérőek. A fiatalokat a munkahelyek általában szakképzettségüknek megfelelően alkalmazzák. Ugyankkor tapasztalható néhány helyen, hogy a belső átszervezések és átcsoportosítások nyomán az új feladat nem felel meg a szakmai képzettségnek, néha családi és egyéb okok folytán - különösen a nők- szakmájuktól lényegesen eltérő feladatokat kapnak. A fiatalok munkábaállásakor, de új munkahelyre kerülésekor is a legtöbb gazdaság és üzem biztositja a kezdő szakember számára a feladatköréhez kapcsolódó egyéb területek megismerését, hogy önálló feladatát a gazdasági szervezet komplex rendszerét ismerve, azokkal összhangban láthassa el. Találkozunk olyan gyakorlattal is, hogy a kezdő szakember azonnal önálló feladatot kap, amivel azután - ez itat! ai