MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-12-01 VB_664 - 1982_VB 664/3
Kérdések: Kardosné elvtársnő egy kérdést tett fel, melyre Várainé elvtársnő megfelelően megválaszolt. SZABÓ MIKLÓS elvtárs a napirend felett vitát nyitott. HUNYADI GYÖRGY elvtárs: Egy észrevételem van, a feladatok között megfogalmazott 3./ ponttal kapcsolatban. A bérezéssel kapcsolatosan többek között az anyag is megfogalmazza, hogy a pályakezdő fiatalok fizetése az felényi sem egy hosszabb ideje pályán lévő fizetéséhez viszonyitva. Elsősorban a pedagógusokról szeretnék beszélni. Az anyag a feladati részben megfogalmazza a munka szerinti elosztás elvét. Ezzel a meghatározással egyetértek, de a gyakorlati megvalósítását illetően van kérdőjel bennem. Véleményem szerint a bérezést alapvetően kellene megváltoztatni. A peadagógus pályán a soros előrelépések, fizetésemelések nem ösztönzik a pedagógusokat a jobb munkára, mert azt minden munkaértékelés nélkül megkapják. Nem lebecsülve az idősebb dolgozók nagy tapasztalatát, de a pályakezdő fiatalok tele ambicióval, akaraterővel, felvétezve uj ismeretanyagokkal jön és bagatell összeget kap. Ez egy fiatal pedagógusnak nem lehet perspektiva, hogy majd ha 25 éves gyakorlata lesz, ő is kap ötezer forint fizetést. A pályakezdő fiatal értelmiségieknek az életben az anyagi lehetőségeit, családalapitási lehetőségeit, lakáshoz való hozzájutás feltételeit szűk keretek közé szoritja. Javasolom a feladati rész 3. pontját kiegésziteni azzal, hogy alapjaiban kellene megváltoztatni a bérezési rendszert. Véleményem szerint igy lényegesen több pedagógus maradna a pályán, összességében jónak tartom az anyagot, elfogadásra javasolom. KARDOS ERNÓNÉ elvtársnő: A gyakorlati munkában való helytállás témaköréhez kivánok szólni. Hogy a fiatal értelmiségiek a gyakorlati munkába hogyan tudnak beilleszkedni, ez rendkivül bonyolult, kompelx feladat. Az alapvetően múlik az egyénen, az egyén rátermettségén, akaraterején, szivósságán, tettrekészségén, felkészültségén, tehát meghatározó az egyén. Az iskolai folyamatnak alapvető feladata lenne, hogy a gyakorlati életre sokkal jobban készitse fel a fiatalokat. A nagy többségük az egyetemeken, főiskolákon az elméleti tárgyakból jó eredményt elértek, olyan szándékkal jönnek bárhová, hogy egymüszakos tevékenységet, tudományos jellegű tevékenységet folytassanak és rendkivül nehezen hangolhatok rá, a termelésirányítási feladatok elvégzésére, pontos és felelős munkakört nehéz velük betöltetni - művezetői vagy üzemvezetői - ahol az operativ élet, a három műszak, egyéb problémák, ezekre nem egészen vannak felkészitve, s ezeken a területeken vannak a csalódások; a fiatalok magas szintű ismeretekkel érkeznek az adott helyre, és amikor elkezdenek tevékenykedni, szembe találják magukat egy rendkivül műszakilag gyengén felszerelt gyakorlati küzdőtérrel, telephelyeken móginkább. Ebből táplálkozik az a sokszor elkeseritő megfogalmazás, hogy nem volt érdemes! Ez nehéz helyzet, hogyan és miképp lehet ezt feloldani? Gyakorlati tapasztalat, hogy az ösztöndij-rendszer nagyon jól szolgálja ennek a nehézségnek a feloldását. A magas műszaki és egyéb képzettséget jól fel tudják használni a fiatalok, szervezési, technológiai, műszaki javaslataikkal, kezdeményezéseikkel, hogy a termelőüzemek elmozduljanak az adott pontról. Amikor végez a , fiatal, már ismeri az adott üzemet, amelynek össz^töndijasaként I