MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980
1980-10-22 VB_608 - 1980_VB 608/9
Tehát folyamat, amit munka mellett állandóan, folyamatosan szem előtt tartva kell végezni. Németh elvtárs, amikor a káderanyag a központi ülés elé ment, az értékelés helyzete, kiemelten hangsúlyozta, hogy ezt a mindennapi, a hétköznapi munka mellett kell a kádercseréket megoldani. - A minőségi kádercserék ütemes végzése azt itt a megyében példamutató. Ezt hadd mondjam jó hangosan, az elvtársaknak, a végrehajtó bizottságnak és a megyei vezetésnek is, személy szerint Frank elvtársnak, aki mint fő káderes, ebbe nagy szerepe van, ezek a kádercserék, amik az elmúlt évek során végbe-mentek, ezek ütemesek, minőségi váltást hoztak. Ez egy óriási dolog. A megyei hatáskörben lévő elvtársakról beszélek, ezt jól ismerjük, személy szerint is ismerem a helyzetet e vonatkozásban, itt a kádercserék megfelelő ütemben, és megfelelő minőséggel zajlottak és ezért elismerés illeti mindazokat, akik ebben gyakorlatilag tettek. Még egy megjegyzést szeretnék tenni; tetszik nagyon a vezetésnek, a káder-alosztálynak, mikor az anyagról beszélgettünk, vitatkoztunk elmondták, hogy a fiatalok, a nők vezetővé nevelése a megyében ütemes és megfelelően és megfelelő módon zajlik. Ezt én azért is mondom, mert tényleg megyei szinten is - Csatári elvtárs beszélt róla -, más szinten is jó lenne ezt átvenni. Tudom, hogy van ilyen, de amilyen merészséggel itt az elvtársak megyei szinten hozzányúltak ehhez, gondolok itt megyei tanács, megyei szakszervezet, talán ezt szabadna tenni más szinten is, pl.: járásoknál is, erre biztatni az elvtársakat, azzal együtt, hogy tudom, ott is van mozgás és előbbre lépés ebben a vonatkozásban. Példamutató - mégegyszer mondom - az országos, több megye előtt is az a munka, ami itt a káderhatározat végrehajtása tekintetében Békés megyében folyik. Ezért elismerés és tisztelet illeti azokat az elvtársakat, vezetőket és valamennyiüket, akik ebben tesznek. CSABA ELVTÁRS; Néhány megjegyzésem van; a széleskörben gyűjtött tapasztalatok is arról győztek meg bennünket és a végrehajtó bizottság tagjai is ezt húzták alá széleskörű tapasztalataik alapján, hogy alapvetően a káderpolitikai elvek fogadása, értelmezése, alkalmazása terén nincsenek gondjaink. Alapvető gondjaink vannak a munkában, a gyakorlatban, amiről itt az elvtársak is beszéltek, ezt is lényegesen feljavitotta az elmúlt időszak, bizonyára emlékeznek rá az elvtársak, hogy a kongresszusra készülve a járási-városi pártbizottságok egyrészt kint, titkárok vezetésével beszámoltak, másrészt bent a megyei vezetés előtt, most is ujabb beszámoltatás volt. Tehát ha kézbe vannak tartva, a választás miatt a pártnál, szakszervezetnél, feltranszformálta a munka gyakorlatát, tehát ebben is lényeges javulás van. Ami következtetés lehet levonni a magunk számára, akik műveljük, csináljuk a munkát, az az, hogy kézben tartani rendszeresen, fokozott számonkérés, felelősség, amiről az elvtársak is beszéltek. FRANK ELVTÁRS; Elvtársak a következőket javaslom; az előterjesz- • test változatlan szövegezésben fogadjuk el. Az előterjesztés jól visszatükrözi azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a megyei pártbizottság, végrehajtó bizottság kifejtett az elmúlt hét esztendőben. Egyébként is az a véleményem, hogy a mai téma nagy horderejű