MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1980

1980-02-27 VB_592 - 1980_VB 592/71

lo ­zottabb aktivitásra sertkentette a helyi szakigazgatási tevé­kenység irányitásában és a járási hivatalok közreműködői tevé­kenységének fejlesztésében,, Ez a következetes elemző, irányitó munka nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a megyében a hatósági ügyintézés alapvetően törvényeSj és általában találkozik az állampolgárok egyetértésével, A jövőben tovább kívánjuk erősiteni azt a szemléletet, hogy a hatósági tevékenység az ágazatpolitikai feladatok végrehajtá­sának fontos eszköze, nagyobb gondot forditunk a jövőben a határozatok végrehajtására, a helyszini hatósági ellenőrzésre,, Ezzel párhuzamosan fokozni fogjuk jogpropaganda tevékenységűn­ket az önkéntes jogkövetés előmozditása céljából 0 Államigazgatási szerveink munkájában gyakorlattá vált a jog­alkalmazás jogpolitikai irányelveiről szóló NET határozat alkalmazása, Ezt az MSZMP Békés megyei Bizottsága is megálla­pította r 1978, novemberi ülésén, A hatóságok döntéseiben egy­re inkább megtalálhatók a méltányos eljárás elemei, amit elő­segít a társadalmi erők fokozottabb bevonása egyes ügyek elő­készítésébe,, Körültekintőbben mérlegelik a társadalmi, a csoport és a jogos egyéni érdek összhangját is e Ugyanakkor következetesebb fellépés szükséges a társadalomra káros ten= denciák jelentkezése esetében,, d/ A vb munkájának fontos részét képezte az 197o-=es évek ele­jén elfogadott településhálózat-fejlesztési koncepció megvaló­sítása, A megye településeinek szerepköre - a mezőkovácsházi térség kivételével - a koncepcióban megjelölt irányban fejlő­dött, Több alkalommal szerepeltek a testület napirendjén kor­szerűbb település-szerkezet kialakításával kapcsolatban a vá­rosok vonzáskörzeti szerepköréből, a városkörnyékiségbol adó­dó problémák;, Ezek készítették elő a megye igazgatási beosztásának korszerű­sítését/a helyi tanácsok száma 79=i''ő'l 69-Te csökkent/ 0 Meg­érett és megoldásra vár néhány területszervezési probléma| Szeghalom nagyközség várossá szervezése, Gyoma és Endrőd nagyközségek egyesítése, a mezőkovácsházi és a szarvasi já­rásban közös tanácsok szervezése nagyközségi szinten, néhány városunknál a városkörnyéki irányítás kezdeményezése, a közép­békési három város együttműködésének elősegítése /Békéscsaba­Békés -Gyula/, A tanácsi szervezetrendszer és a működés korszerűsítésében a vb a közelmúltban több eredményes kezdeményezést tett, 1979=ben valamennyi járási székhelyű városunk együttműködési megállapo­dást kötött a Tanácstörvénynek megfelelően a járási hivatallal, amely szerint a sport, az egészségügyi, a szociális, az ipari, a kereskedelmi és a munkaügyi szakfeladatokat a városi szak­igazgatási szervek látják el a járás községeire kiterjedő illetékességgel. Az együttműködés kezdeti tapasztalatai — az érdekelt községi vezetők véleménye szerint is = kedvezőek.

Next

/
Thumbnails
Contents