MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978
1978-07-19 VB_551 - 1978_VB 551/5
TÖRÖK ELVTÁRS; Az előterjesztésben, a vitában minden lényeges dolog elhangzott a megye helyzetét, gondjait, problémáit illetően. Merőben megváltozott a helyzet a korábbihoz képest. Gyakorlatilag a tervidőszak során nem javultak a feltételeink, a népgazdaság költségvetése nem birja. Életszínvonalbeli célkitűzéseink, hogy elsősorban szinten tartsunk, ezért ágazati* lehetőségeinket korlátozni fogja. A növekedési ütemet az általánosnál jobban vissza kell fogni. Csak itt lehet megvalósítani, amit alsó szinten elbirunk. Azzal számolni kell, hogy beruházásaink egyre drágábbak lesznek. A központi tervező szervek gondolkoznak, felteteleit megfogják teremteni, a technológia váltásból származó többletköltségeket meg fogják oldani. Országosan az a tapasztalat, hogy a tanácsok bevételei jelentősen meghaladják azt, amit terveznek. A többletbevételeket használják fel a tanácsok, ha az sem elég, akkor megmondjuk, hogyan kell a továbbiakban eljárni. Itt jelentkező költségvetést vállalni fogja, az egész egészségügy fejlesztésére átcsoportosítható eszközök lesznek, részben a tartalékokból. Azt gondolom ez megnyugtató lehet. A tervek megnyugtatóak, Baukó elvtárs is elmondta - az egészségügy számára, hogy még kiemeltebb fejlesztését tudjuk megvalósítani. Számitani kell arra, egészen biztos, helyzetünk a továbbiakban is romlik. 3oo-ezerrel több gyermekről kell gondoskodni. 1974ben 1 millió gyerek, az általános iskolákban, 1978-ban 1 millió 3oo-ezer lesz. Ezek a gyerekek most ősszel érik el az óvodát. Az elmúlt évben is gondjaink voltak, a növekedés ebben az évben is, az elkövetkezendő 3 évben is lesz. Ehhez ma már látható olyan glusz eszközök, melyek a korábbihoz képest jóval növeli a lehetőségeket. A Végrehajtó Bizottság vitája azt mutatja, hogy ebben a tervidőszakban is gondjaink vannak, és a VI. ötéves terv tervező munkájában ezeket a gondokat, problémákat figyelembe kell venni. Az előkészités anyagi, műszaki feltételeinél biztositani kell a terv fegyelmet, hogy a mostani problémáink valamelyest megoldódjanak. Speciális problémája a megyének a földrengés. A tapasztalat azt mondja, ilyen esetben a társadalmi tehervállalás be szokott következni. Egy biztos, hogy valamely részét a népgazdaság át fogja vállalni. Azonban a velejáró gondok, problémák az elvtársak feladata megoldani. A kapacitás hiány, anyagi-műszaki terv, átmeneti intézkedések az elvtársak gondját, problémáját fogja szaporítani. Reális az a gond, amit Bartyikné és Kardosné elvtársnők felvettettek. Nagy elvtárs pontos, reális képet ad a helyzetről. A tervidőszakban kétszer is találkoztunk a megyei párt, és állami vezetőkkel. Tudjuk, hogy a megyei vezetés szivén viseli ezeket a gondokat, lehetséges megoldásokat találni, mind népgazdasági, megyei szinten. FRANK ELVTÁRS; Kéri a Végrehajtó Bizottságot, hogy vegye tudomásul a jelentést, határozathozatalra nincs szükség. Nagy elvtárs tájékoztatójában kitűnően beszámolt a IV. ötéves tervidőszak tervei nagyrészt megvalósultak, plusz igények az V. ötéves tervidőszakában felmerültek. A tervek volumenében meg fognak valósulni. Helyzetünk az V. ötéves terv időszakában még tovább romlik, akkor a "VI. ötéves terv időszakában sem számolhatunk nagyobb előrehaladásra. Politikai döntés van a beruházások, fejlesztések ügyében, elsősorban a termelő beruházásokat kell megvalósítani, utána lehet csak a lakásépités, egyéb beruházásokatíWgvalósitani.