MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978

1978-07-19 VB_551 - 1978_VB 551/6

- 5 ­Sajnos az V. ötéves tervben 2 milliárddal kevesebb volt a ka­pacitás, politikai döntések folytán a megyéből elvezényelték a kapacitást. Plusz hozzá vesszük a földrengést, ez nem megy el nyomtalanul. Túlságosan nagy várakozás elé nem tekinthetünk. A lo4 tanterem meg fog valósulni összegészében. Kiemelt a szak­munkásképző, amit terveztünk. Ami itt vitatott a megyei Könyv­tár és a Sportcsarnok, erősen vitatott beruházás. Ebben^a témá­ban most még nem tudunk dönteni, de azt mondom, hogy előbb a Könyvtárra szavaznék, de ezt most ne döntsük el. Sportcsarnok kérdésében, ha nekünk pénzünk volna én azt mondom, hogy inkább iskolai tornaterem épitésre használjuk. Véleményem szerint ez lenne a helyes. Ha most sorolni kellene, mindenféleképpen a Könyvtárat sorolnám. A legutóbbi megyei elsőtitkári értekezle­ten felvetették a társadalmi összefogással készült intézménye­ket; politikai döntés ezt az állam nem vállalja magára. Politi­kailag morálisan nagyon visszahat. A gyermekintézmények, óvodai, bölcsődei beruházás társadalmi utón való fejlesztése. Tudomásul vesszük a politikai döntéseket, ebben a témában is. Valami utón, módon megoldást kell találni. Teljesen osztom véleményemet, vol­tam kisközségekben, ahol társadalmi összefogással a szövetkeze­tek a működési feltételeket megoldották. Olyan probléma, amit politikai döntés ellenére sem lehet le venni a napirendről. Na­gyon minimálisan teljesítették. Mennyiségi szemléletet meg kellene forditani. Hiába van békés megjében plusz tanterem, most már ezeket kiestek. Minőségi muta­tókat nem veszik figyelembe. Ezt fel fogjuk vetni a VI. ötéves tervben jobban kellene evidenciába tartani a megyét illetően. A 6o-as évek elején a gyulai megyei kórház rekonstrukcióját a­kartuk megvalósítani, ezt nem javasolták, ez nem volt korrekt. A következő tervciklusban egy uj megyei kórházat fogunk felépi­teni. A vitában elhangzottakkal osztom a véleményemet Török elvtárs­sal is. A Végrehajtó Bizottság vegve tudomásul a tájékoztatót, a tervben szerepelt kulturális intézményeket, hogy meg tudjuk valósitani a lehetőséget meg kell teremteni. 630 millió forin­tot nem tudunk csinálni. A központi akarat érvényesülése a be­ruházásokat visszafogják, olyan mértékben fejlesszük, amit a népgazdaság előir. A Végrehajtó Bizottság - Frank elvtárs összefoglalója alapján - az előterjesz­téssel, a vitában elhangzottakkal egyet­ért, elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents