MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978
1978-04-26 VB_545 - 1978_VB 545/5
4 .de a megyei küldöttgyűlés hivatott erre, Ugy érzem, a jelentés a pártirányítás gyakorlatában meglévő fogyatékosságokra utal, ugyanakkor a különböző állami, társadalmi szervek, KISz-szervek tevékenységében legalább ennyi javítanivaló van, ezt is jobban kellene hangsúlyozni a jelentés feladati részében. APÁTI ELVTÁRS : nem kívánok részleteiben foglalkozni az anyaggal. Ez az anyag jó, de vannak egyes részei, amelyek nem elég világosak. Nem értem konkrétan, hogy az 1,/ oldalon a harmadik bekezdésben ezek a korszerű jegyek mire vonatkoznak. Ezt elemezni kellene. A mostani fiatalok helyzetükben, szakképzettségükben, gondolkodsásukban jóval magasabb színvonalon állnak, mint az ezelőtti fiatalok. Hogy ezek a mostani fiatalok lelkesebbek is legyenek, azért ugy érzem, nekünk is tenni kell, mert ez önmagától nem fog menni. Párt, gazdasági, társadalmi szerveknek, KISz-szervezetnek megvan a maga feladata. Az ifjúság nevelésében a társadalmi munkamegosztást erősíteni kell, ezzel nagyon egyetértek. Konkrétan esik szó arról, hogy az üzemekben, termelő egységekben vannak problémák a fiatalok KISz-munkajávai kapcsolatban, A fiatalokkal való foglalkozás nemcsak a KISz feladata, az adott vállalatnak, gazdaságvezetésnek legalább olyan feladata van ebben, hiszen első helyre tettük a gazdasági munkát most kiemelten. Ezt nem lehet külön választani a politikai munkától, és ha a gazdasági vezetés nem törődik a fiatalokkal, ne is várjuk, hogy lelkesedjenek. Ezeket a kérdéseket tisztázni kell, és ha konkrétabban foglalkoznak minden területen a fiatalokkal, akkor nagyobb eredményeket tudunk elérni, hiszen a technika és fejlődés színvonalán bámulatos eredményeket hoznak, és ezeket a lehetőségeket a jövőben is ki kell használni. Az anyaggal egyetértek, jónak tartom, a javaslatokat elfogadom. NAGY JENŐ elvtárs: Az anyag helyesen tartalmazza azt a fejlődést, ami az ifjúsági mozgalom tevékenységében végbement. Helyes, ha a Végrehajtó Bizottság mindenekelőtt a pártszervezetek irányában határozza meg a tennivalókat, de alapvető kérdés az, hogy kinek adunk segítséget, segíteni csak ott lehet, ha van kinek adjuk. Az alapszervezetekben a KISz-nek legtöbb gondja,problémája az alapszervezeteknél van. Néhány járási titkár elvtárs elmondta, hogy legnagyobb gond az alapszervezetek szintjén, hogy korosztályt kifejező fiatalok állnak az alapszervezet élén azzal a hozzáértéssel, amilyen hozzáértéssel rendelkeznek, A szakmunkásképzőkben, mezőgazdaság területén is igy merül fel a kérdés. Az alapszervezeti kérdésekre kell a fő hangsúlyt helyezni. A feladatok konkrétságát illetően: mi általánosítani szeretünk. Például építőipar, vasút, ezen a területen is vigyázni kell, mert feltehető a kérdés, hogy a Gyulai Szakmunkásképzőben, vagy Mezőhegyesen, akik elnyerték a KISZ Kgzponti Bizottság elismerő oklevelét s nem érdemtelenül - szabad-e általánosítani? Nehogy megsértsük őket. Hangsúlyozva, hogy a fő figyelem erre kell hogy irányuljon, de differenciáltan kell ezt megtenni, KARDOSNÉ ELVTÁRSNŐ: Az anyagot áttanulmányozva ugy érzem, mintha a két anyag egy kerek egységet képezne. Az első anyagban a pártszervezetek, irányító szervek, gazdasági vezetők munkájáról, hiányosságokról, további feladatokról szólnának. Hogy magának az ifjúságnak, KISz szervezetekben dolgozóknak nn'lyen feladata van a KB ide vonatkozó határozata végrehajtásában, erről keveset hallunk. 1970 óta értékelni a végrehajtást, ez nagyon nehéz munka volt, rendkívül hosszú elemző munkát igényelt, éppen ezért jónak tartom az anyagot, A határozati rész sok olyat..._yjet fel, ami felaKÉS MEGYEI LEVÉLTÁR r