MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1978
1978-04-26 VB_545 - 1978_VB 545/6
datot jelent, A munkásosztály a szakmunkásképzőkben nevelődik, éppen ezért kiemelten kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Kapcsolatban vagyunk a szakmunkásképző intézettel, megoszlik a társadalmi tevékenységgel kapcsolatos felelősség. Jó lenne ugy tisztázni, hogy a megosztottság ne vezessen nemtörődömséghez, mindenki a másikra vár. Konkrétan az adott helyre kellene megosztani a felelősséget. Egy iskola - egy vállalat kapcsolat-rendszer tisztázódna, s akkor több lehetőség lenne a sokirányú, érdemi tevékenység kimunkálására. Nem jó az, ha egy vállalatnak több iskolával van kapcsolata, és a szakmunkásképző intézettel érdemi kapcsolatot nem tud kialakítani. Nem érik el azt a célt, amit ez a moz'alom hivatott lenne elérni. Oda kell figyelni, hogy a szocialista szerződések, együttműködési szerződések, irásos megállapodások érdemibbek legyenek. Az iskolák nemegyszer az együttműködéseket - tisztelet a kivételnek - azért tartják fontosnak, hogy arra, amihez nincs anyagi lehetősége az iskolának, legyen jó az ilyen jellegű együttműködés. Erre is szükség van, de érdemibb, a neveléssel kapcsolatos dolgok kellene, hogy a szerződésekbe rögzítésre kerüljenek, és ezt számonkérni a felügyeleti szervtől. Az alapszervezetekkel kapcsolatosan: vállalatunknál is több alapszervezet van. A legtöbb fluktuáció az alapszervezeti titkárok körében van. Nem biztos azért, mert a gazdasági vezetők nem figyelnek oda, hanem objektív okai is lehetnek /férjhez megy, továbbtanul, más helyre megy át a dolgozó/, ennek következtében is adódnak változások. Nem lehet egyértelműen negatívnak tekinteni a fluktuációt. A gazdasági vezetőknek, szakszervezeti bizalmiaknak, valamint a KISz szervezetnek a felelősségét hangsúlyozom, mert az adott fiatalt legjobban ők ismerik, tevékenységét figyelemmel kisérik, mennyire alkalmas a további feladatok végzésére. Üzemi demokrácia, szocialista demokrácia: ezzel kapcsolatosan felvetődtek a parlamentek. Nagy baj lenne, ha csak ezeken foglalkoznánk az egyes kérdésekkel, problémákkal, csak azért, mert ezt Írja elő a törvény. Ezt mindennap művelni kell, a népszerű, s a népszerűtlen kérdésekkel is mindennap kell foglalkozni. Ha ütköztetni kell a nézeteket, attól sem szabad megijedni, vagy ha nem reális a felvetés, azt is meg kell mondani. Ha a fiatalok felvetéseire megfelelő módon kerül reagálás, nem sértődnek meg, ha nem is lehet megvalósítani. Meggyőződéssel lehet elmondani, hogy fiatalságunk fejlett. Mindennapi problémák vannak, melyek nem más jellegűek, mint a középkorosztály körében, bizonyos dolgokban élen járnak, a kevésbé lelkesítő munkát lebecsülik, de nemcsak a fiatalok, hanem más korosztályban is tapasztalható ez. Az anyagot hasznosnak tartom azokkal a kiegészítésekkel, amit Csaba elvtárs elmondott, amelyek tartalmasabbá teszik az anyagot, PÉTER JÁNOS elvtárs: /a KB PTO osztályvezető helyettese/. Helyes, hogy a Pártbizottság újra átgondolja ezt a munkát nyolc év tapasztalata alapján. Ugy tűnik, az országban, megyékben, pártban, állami szervekben ? KISz-ben is konszolidálódik az ifjúságpolitikai határozat állami befolyásolása. Vannak gondok, problémák, ezek természetesek is. Ez vonatkozik a fluktuációra is. Csak helyeselni lehet - amennyire ismerjük - hogy reálisan számoltak az elvtársak ezzel a munkával. Ugy tűnik, indokolt a szóbeli beszámoló a pártbizottsági ülésen. Ebben még inkább érdemes a Központi Bizottság legutóbbi ülése alapján átnézni a feladatokat, a KISz beszámoló vázlatát, A végrehajtás ellenőrzése, a konkrét cselekvés még inkább előtérbe került, ez egyértelmű. Érdemes ezt az egész témát felfrissíteni. Nagy alkalom ez arra, hogy a fiatalokkal meg-