MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1977
1977-12-21 VB_536 - 1977_VB 536/12
- 3 tékes országos szervekhez terjesztettük fel. A javaslatok közül néhány találkozott az ágazatok vezetőinek a törekvésével, és számos intézkedés alapjául szolgált, a kormány által elfogadott intézkedési program alapján. Pl; - a vállalatoknál és a költségvetési szerveknél mérséklődött a beszámolási kötelezettség. A központi állami statisztikai jelentések számát 1976-ban 15 %-kal, 1977-ben további 22 %-kal mérsékelték. - Egyszerűsítették az épitési és használatba vételi,valamint a tartási, életjáradéki, örökösödési és szabálysértési eljárásokat. - A kiadható hatósági bizonyítványok számát a Minisztertanács Tanácsi Hivatala mintegy 6l %-kal csökkentette. - Uj ügyfélfogadási rend lépett életbe, amely igazodott az állampolgárok szabadi.! jéhez és lehetőséget biztosított a munkaidőalap jobb kihasználásához. Megállapítható azonban, hogy egy sor eredményes intézkedés ellenére az ágazatok nem minden esetben fogadják kedvezően a tanácsi javaslatokat, azokat hajlamosak megalapozatlanoknak, vagy kellően ki nem dolgozottaknak minositeni és nem keresik bennük a hasznositható gyakorlati tapasztalatokat. Sőt még az is előfordul, hogy az egyszerűsítés jelszavával fémjelzett törekvések visszájára fordulva túlbonyolításba torkollanak. b/ A községi, nagyközségi, városi és járási tanácsszervek javaslatainak jelentős része megyei szintű intézkedéssel is megoldhatónak látszott. Ezért a megyei szakosztályok külön-külön megvizsgálták az ágazatukra vonatkozó javaslatokat, észrevételeket és gondoskodtak azok megvalósításáról. - A helyi tanácsszervek javaslatok formájában megfogalmazott problémái jelentős része a megyei szakosztályok egymás közötti, valamint a :~egyei és a járási szervek közötti koordináció hiányosságaira vezethető vissza. - A megyei munkaügyi, valamint az épitési, közlekedési és vízügyi osztás lyon néhány intézkedés történt, hogy a feleslegesen párhuzamos munka kiiktatásával a jelentés és adatszolgáltatás rendjét egyszerűsítsék. - A megyei terv, igazgatási osztályok saját hatáskörükben intézkedve - a javaslatoknak megfelelően - néhány eddig havonta kéri jelentést a jövőben negyedévenként, illetve évenként egyszer kérnek. - A javaslatok nyomán bizonyos felesleges mozzanatok kiiktatásával lehetővé, vált, hogy a jövőben - pld. a nevelési segélyezési ügyekben lerövidüljön az ügyintézési idő. - Egyes feladatokat a járási hivatal és a városi tanács vb szakigazgatási szerve közösen látnak el. A lehetőségek egyáltalán nincsenek kihasználva ezen a területen. Pl. az egészségügy, a szociális gondozás, a munkaügyi szakigazgatás és a sport területén további hatáskör-gyakorlás átruházására van lahétőjséo..