MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1976
1976-04-28 VB_494 - 1976_VB 494/6
- 5 Megdöbbentette őket az a tény, hogy a létszém-stopp következtében sem növekedett a jelentkezők száma. A közepes képességgel kapcsolatban elmondja, hogy a tanulmányi eredményeikben, képességeikben közepesek, az nem zárja ki azt, hogy a középiskolákban aktivak voltak, azonban azt konkrétan lehet érzékelni, hogy a két év alatt a közepes tanulóknak még nehezebb elsajátitani az önálló tanitási anyagot. A vallásossággal kapcsolatban elmondta, hogy tényleges konvencionális vallásosságra gondolnak. A tanulókkal való beszélgetés során elmondták, hogy járnak vagy jártak templomba, a házasságot is templomba képzelik el megkötni. Tehát ilyen vallásosság jellemző néhány tanulóra, ami már az első időszakokban felszinre kerül. A levelező haliatokkal kapcsolatban elmondta, hogy számuk a két óv folyamán 600. Ezekkel a hallgatókkal csak a konzultációk és a vizsgák sorrán találkoznak, ebből következik, hogy világnézetük alakulását csak a tantárgyi vizsgákon tudják lemérni, mivel más kontaktus nincs közöttük. A hallgatók közéleti szereplésével kapcsolatban nagyon aktivak, társadalmi munkában is helyet kapnak. /A beszámoló jelentés a jegyzőkönyvhöz csatolva van./ Bencsik elvtárs beszámolója után, és a kérdésekre adott megfelelő válaszadás után Frank elvtárs a napirend felett vitát nyitott. VITA; KOVÁCS ELVTÁRS hozzászólásában előadja, hogy az intézmény fejlődése, az épitkezés megindulása az egész városra hatás gyakorol. Uegindult egy széles politikai nevelőmunka, politikai tartalom az intézmény életében, a város életében is. Ott lévő fiatalok mennyisége, súlya azért meghatározza a közéletet, szórakozása a fiatalság életét. Jó az, hogy tudnak az emberekkel külön-külön foglalkozni. Párhuzamot tudnak tenni, két főiskola fiatalságának ügyeivel, gondjaival, egyéni magatásával közelebb tudnak férkőzni. Jó a város rendezvényei, nemzetközi ünnepei, jó kultúrműsort adnak. A város az óvónőképző énekkarát kedvesen fogadják. Nagyon okos volt az a kezdeményezés, hogy az óvódákban megkezdték a szlovák anyanyelvű oktatást. Az együvé tartozásnak fontos tényezője, tudnak közös nyelven beszélgetni, ez támpontot ad az induláshoz. Oktatónevelőmunkának jobb lenne, ha minél több ottélő jó pedagógus legyen. Helyes lenne, hogyha megfelelő lakással, szolgáltatással letudnák telepiteni. KISZ-szervezet munkáját nagyra értékeli, ennek tanúbizonyságát is adták. Az óvónőképzőben folyó munkát jónak, politikailag felfelé ivelőnek tartja. DUNA ELVTÁRS hozzászólásában elmondja, hogy Ő is egyre többször találkozik a közepes, gyengébb megfogalmazással. Van olyan tapasztalata, hogy a közepes tanuló eredményű fiatalok sok esetben magasszintü termelőmunkát fejtenek ki. A KISZ Központi Bizottság egyértelműen^kimondta, hogy a KISZ legfontosabb feladata a tanulók segitése, és ezzel együtt a munka rovására ne menjen, együttesen érvényesüljön. £