MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1974
1974-04-17 VB_447 - 1974_VB 447/24
- 2 A Központi Bizottság közoktatáspolitikai határozata egyértelműen feihivta a figyelmet arra, hogy a szakmunkásképzés fejlesztése - az általános iskola fejlesztése mellett egyik legközvetlenebb közoktatáspolitikai feladatunk. A szocialista gazdaság igényei sürgetik a szakmunkás-utánpótlás nagy tömegeinek biztositását, ugyanakkor állandóan növekszik a szakmunkásképzéssel szemben támasztott követelmény. A valós Helyzethez tartozik az, hogy általános iskolák mellett a szakmunkásképző iskolák dolgoznak a legkedvezőtlenebb körrülmények között. A határozat jelentós előrelépést tett lehetővé. Egyrészt feihivta a figyelmet a szakmunkásképzésben megléíö feladatokra - elsősorban a marxista világnézeti nevelés feladataira, - másrészt közvetlenül feltárta a megoldás jónéhány eszközét, közvetlen tennivalóját. A pártszervezeteink munkájában javult.a KlSZ-szervezetek pártirányitása. A KISZ jelentős erőfeszítéseket tett a szakmunkástanulók között végzett munkája korszerűsítésére, hatékonysága fokozására. A munkahely felelőssége a szakmunkás fiatalok nevelésében mind erőteljesebb igényeként jelentkezik. A munkaskollektivák, küiönösen a szocialista brigádok kezdeaényezöen lépnek fel a fiatalja szakmunkások, szakmunkástanulók nevelésében, nevelésük segitésében. A szakszervezetek az egyes szakmák utánpótlását, a munkássá nevelés folyamatának jelentős gondjait, feladatait igyekeztek magukra vállalni és megoldani. E felelősségvállalásra igen nagy szükség van, mert a s zakmunkástanulók munkáidéjük nagyobb részét az üzemekben, műhelyekben töltik a munkások között, akiknek pozitiv vagy negativ hatása a jövő munkásosztályának nevelésében kiemelkedő.