MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-12-27 VB_440 - 1973_VB 440/8

- 7 ­ami az itt élő embereknek jövő évi megélhetését biztositja. Ilyen a régió területén a kunszentmártoni Húsfeldolgozó, tej­társulások, 3ékós Csongrád épitőanyagipar koncepciója. Ipar­telepítéssel kapcsolatosan is most le3z egy tárgyalás, 15 éves távlati elképzeléseket dolgoztak ki az ÉVM különböző terület­fejlesztési intézeteknek é s elképzelhető,hogy a megye esetében a régió ajánlásaival szemben is állást foglal,mert ha nekünk Szeghalom vagy Kovácsháza fáj, akkor mi azt vetjük fel,hogy szép a fejlesztés,de nekünk mást adjanak,mert ez nekünk nem vág. Hidas elvtárs: elmondta, az anyaggal kapcsolatban,hogy tul op­timista jelleget nem hord magával. Hosszú évek óta különböző anyagokat tárgyalunk,különböző emberekkel, az illetékes megyei párt, állami vezetés beszélgetéseket folytatott, ez megmagya­rázható a megye sanyarú helyzetén. Ennek ellenére különösebb előrelépés nem tapasztalható. Azt kell megoldani, hogy me­gyénk a terményeit itt dolgozná fel. Szép a gyulai Húskombinát, beindul a jövő évben, nagyobb %-ban sikerül a feldolgozást eszközölni,mint eddig. De még igy is sok lesz az,amit élő álla­potban fognak elszállitani. A népgazdasági tervet figyelembe­véve Békés megye is Magyarország területéhez tartozik,ennek egyik megyéje. Területét illetően 7. nagyságrendjét tekintve. De amikor az ur asztaléhoz való letétel vizsgáljuk, sokkal elő­kelőbb helyet kellene elfoglalnunk. Vegyük figyelembe, hogy pld.Csongrád megye mit kapott és Békés megye mit kapott. Egyet­ért azzal, hogy Szabolcs megye uj csoportos beruházásokat kap­jon, de Békés megye sem áll sokkal jobban Szabolcsnál. Kovács elvtárs: elmondta,ho^y az északi és déli járások problé­mája erősen kifejeződik abban,hogy a területi érdekeltség meg­változott. Hidas elvtárssal egyetértésben saját erőnkből kelle­ne ezt megoldani, nemcsak célcsoportos beruházásokkal. A mező­gazdaság speciális övezetében még nagyobb lesz az elvándorlás. 3 ezer ember elvonatkoztatásában, ez nagyon sok, ezen változ­tatni kell. Örültünk annak,hogy néha kezdeményezők voltunk a közlekedési koncepciók nngvalósitáséban. A főhatóságok részéről a honorálás nem jó. Ha a kmt- nézzük, az országos átlagot meg­ütjük. De az utak minőségében nem. Zsúfoltak az utak. Itt nem halljuk a KPM hangját. Nincs elegendő épitési kapacitás. A meg­lévő anyagi eszközeink felhasználását vizsgálni fogja. Nem lesz megépitve az a lakásmennyiség, amit az 7. ötéves tervben ter­veztek. Ha igy van, hiába kérünk ujabb segitséget. Az ip8r további fejlesztését szükséges fejleszteni. Baukó elvtárs elmondta, hogy az épitöip^r olyan áldatlan hely­zetben volt, xiogy nem volt beruházás, felfutott egy-ket év táv­latában az épitoip^ri kapacitás, de mivel nem volt komolyabb beruházás, talajdonképpen a szintentartást se tudták megoldani. A OTP-lakásokkal kapcsolatban elmondta, aogy nem "futnak el", hanem szinten maradnak, 1975. után pedig az OTP-Iakásokra ke­rül majd a sor. Szabó elvtárs javasolta a Végrehajtó Bizottságnak, hogy <-* je­lentest tájékoztató jelleggel vegye tudomásul. Megjegyezte, hogy egy sor dolgot - főleg az ötödik ötéves tervidőszakkal kapcsolatban - tisztázni keli. Elmondta, hogy nincs az agrár­fejlesztés ellen, viszont ahogy az a jelentésben le van írva, ugy nem helyes, - pl. a 4. oldal utolsó bekezdésének első mon­data, - a perspektívát figyelembe véve - nem hely^tálló.

Next

/
Thumbnails
Contents