MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-12-27 VB_440 - 1973_VB 440/9

- 8 ­Elfogadta a regionális elképzeléseket, amelyek észszerüek, felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a munkásosztály szám­szerű növekedése elsődleges feladat. Megjegyezte, azt is, hogy Békés megye lakosságának a sorsa elsősorban a Békés megyei Párt­bizottság és a megyei Tanács "vállán nyugszik," és nem mindegy, hogy mi lesz Békés megye lakosságával - mondotta. Javasolta a koncepcionális alapállásokat "helyretenni", mert ha az a helyén van, akkor szükségképpen következik az ipa­rosítás célszerű fejlesztése is. Javasolta a koordinációs fej­lesztést megvalósítani. Még egyszer nangsulyozta, hogy a munkásosztály számszerű gya­rapítása az elsődleges cél, ami aztán hozza az infrastruktúrát is, és mást is. Kérte a Végrehajtó Bizottságot, hogy a jelentést tájékoztató jelleggel vegye tudomásul. A Végrehajtó Bizottság a jelentést ­tájékoztató jelleggel - tudomásul vette. A höldségtermelés és ellátás javítása érdekében tett határozati javaslatot a Végrehajtó Bizottság egyhangúan elfogadta. A pártalapszervezeti titkárok és vezetőségi tagok tanfolyamára, tett javaslatot a Végrehajtó Bizottság egyhangúan elfogadta. Szabó elvtárs Őszinte tisztelettel megköszönte a Végrehajtó Bi­zottság tagjainak , a pártbizottság tagjainak, valamint állandó meghívottainak 1973* évben végzett áldozatos tevékenységüket, és kérte, hogy a jövő évben is éppen ilyen lelkesen, becsüle­tesen dolgozzanak. Minden elvtársnak nagyon boldog 1974— es esztendőt kivánt, jó egészséget és sok sikert, személyes életükben és a közügy szol­gálatában szintén. Személy szerint Hidas Mihály elvtársnak - aki hivatalonsan 1973* december 3>l-tói nyugállományba vonul - gratulált, külön a Vörös Csillag Érdemrendjéhez, jó egészséget kivánt, hosszú életet és azt, hogy a jövőben is a testület és az apparátus munkáját tovább segitse. Hidas elvtárs megköszönte a jókívánságokat, megjegyezte, hogy továbbra is a dolgozó nép ügyét szolgálja. Szabó elvtárs megköszönte az elvtársak részvételét, a Végre­hajtó Bizottsági ülést befejezettnek nyilvánította. Békéscsaba, 1975* december 30. /Dr. Szabó Sándor/

Next

/
Thumbnails
Contents