MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-02-09 VB_416 - 1973_VB 416/13
-5Vagy a Kötöttárugyár 2.470 fős állományi létszámából 1.865 fő részesedik bérfejlesztésben 2,6 millió forint összeg erejéig, ami 8,58 %-os bérfejlesztést tesz lehetővé. Itt külön meg kell emlitenünk, hogy a differenciált összegből a műszakszám miatt 0,86 a munka nehézségi fokára való tekintettel 0,03, mig az üzemben foglalkoztatott nők arányára való tekintettel 1,7 %-ot kaptak pluszként, igy az egy főre jutó átlagbérfejlesztés előzetes számitásaink szerint mintegy 1.868 Ft-ot jelent. Ezideig rendelkezésünkre áll mintegy 15-20 vállalat konkrét bérfejlesztési kerete %-os megbontásban is, melynek részletes ismetetésétől azonban eltekintek azzal, hogy ha a Tisztelt Végrehajtó Bizottság tagjainak konkrét kérdése merülne fel, ugy ismereteim alapján részletesebb tájékoztatást is szivesen adok. A tanácsi vállalatok esetében, mint emlitettem konkrét feladataink is voltak, amit ugy itélek meg, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottságával együttműködve, határidőben és az irányelveknek megfelelően hajtottunk végre. Valamennyi tanácsi vállalat január 51-ig megkapta a bérfejlesztési keret összegét, a differenciálást a megyebizottságok és a szakosztályok előzetes állásfoglalálsa alapján alakitottuk ki a Központi Bizottság és a kormányhatározatban megjelölt elvek figyelembevételével. A tanácsi ipar és épitőipar területén a bérfejlesztés összesen 5.112 főt érintett, 4 millió 741 ezer forint bérkihatással. Tiz hónapra vetitett átlagos összeg: 1.523 Ft. Az egy főre eső átlag az élelmiszeriparban kiemelkedőbb, ahol 1.788 Ft-ot jelent, mig az építőiparnál 1.288 Ft-ot. A jelentősebb eltérés oka a jelenleg kialakult bérszínvonal, ill. a szak- és segédmunkások arányának eltérő volta. A "technikai" jellegű intézkedések mellett nagy gondot fordítottunk és fordítunk a jövőben is a politikai előkészítésre. Ennek során nagy hangsúlyt adtunk az egységes és helyes értelmezésnek, annak, hogy a Központi Bizottság határozata a gyakorlatban érvényesüljön, vagyis a bérfejlesztés ott jelentkezzen és váljék tartósság, ahol a Központi Bizottság állásfoglalásában azt megjelölte. BÉKÉS !•• LEVÉLTAR