MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-02-09 VB_416 - 1973_VB 416/14
Ezért már előre felhívtuk a szakszervezeti szervek, de egyben a gazdaságvezetők figyelmét is, hogy az egyszeri bérfejlesztésből csak azok részesedhetnek, akik a Központi Bizottság és a kormány határozata alapján erre jogosultak, ugyanakkor a vállalati bérfejlesztési keretből arányuknak megfelelően részesüljenek azok is, akik a központi bérfejlesztés alapján béremelésre jogosultak. Ezt a célt jól szolgálta az ipari aktivá referátuma és a vita összegezése, ahol lényegében az érdekeltek jelenlétében történt állásfoglalás ebben a kérdésben is. Az előzetes figyelemfelhívás célszerűnek bizonyult, igy lényegében egy-két kivételtől eltekintve komolyabb mértékű szándék nem is alakult ki a bérfejlesztés központi szándéktól eltérő lebonyolítására. A kormányhatározat megjelenésével csaknem egyidőben módunkban állt a szakszervezetek tisztségviselőit, a megyei bizottságok titkárait megfelelően tájékoztatni olyan kérdésekről is, mint a bérfejlesztésben részesülők köre, az állománycsoportok és személyek körének helyes értelmezése, a felosztási arányok, a differenciálás lehetősége és a bérfejlesztés fedezete /mivel a SZOT részéről is időben megfelelő információkat kaptunk/. Az elmúlt napok igazolták, hogy erre szükség volt, mert a gyakorlati végrehajtás során több uj fogalommal kellett találkozni, igy pl. a fizikai dolgozók és a statisztikai munkásállomény, a szakmunkásnak tekinthető személyek köre és igy tovább, ahol az egységes állásfoglalás nagy jelentőséggel birt. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a sokirányú tájékoztatás során /sajtó, rádió, tv/ más-más fogalmakat használnak, ami igen megnehezíti egyes esetekben az egységes értelmezést, következésképpen a politikai munkát. Igy pl. az első időben a tájékoztatási szervek a differenciálás túlzott hangsúlyozásával okoztak kisebb zavartjmajd később a központi bérfejlesztéssel egyidőben történő vállalati bérfejlesztés' nagyságrendjének esetenkénti eltúlzott és kategorikus idézése fokozta fel a várakozást. Ma már nagyjából rendezett megyénk területén, hogy a differenciálás csak a kötelező minimális 80 %-on felüli összeg erejéig eszközölhető, s ennek eredményeként megnyugvással vették tudomásul a munkások, hogy az elhatározott bérfejlesztés 80 %-át a már előzőekben ismertetett mérték erejéig mindenkinek meg kell kapnia.