MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-02-09 VB_416 - 1973_VB 416/12
-2A bérpolitikai keret elosztása a minisztériumi felügyelet alatt működő vállalatok esetében a főhatóságok és a szakmai központi vezetőségek utján történik, mig a tanácsi vállalatok esetében ezt a feladatot a megyei tanács végrehajtó bizottsága velünk egyetértésben végezte. Ebből a helyzetből adódik, hogy konkrét ismeretünk csak a megyei tanács vállalati vonatkozásában vannak. A minisztériumi vállalatok ismereteim szerint határidőben megkapták a bérfejlesztési keretet, a gyáregységi szervezésben működő vállalatok azonban csak későbbi időpontban, előreláthatólag e hónap végén ismerhetik meg a rendelkezésükre álló keretet, ha a vállalati lebontás már megtörtént. A minisztériumok túlnyomó részt a bérpolitikai keret lebontásával egyidőben kiadták az irányelvet a vállalati szintű lebontásra, több minisztérium azonban később rendelkezett, ill. utasitás formájában adott ki irányelveket, amelyek terjesztési okok miatt csak napjainkban válnak ismertté. Mint ismeretes az állami iparban a szakmunkásoknak minimum 8 %-ot, egyéb munkásoknak 4 %-ot kell kapniok, mig az állami kivitelező építőiparban ez az arány 6,5 %, ill. 3 %• Az eddigi ismereteink azt igazolják, hogy a kötelező arányt minden vállalatunk megkapta, a differenciálásra fenntartott összegből pedig viszonylag eltérő szóródással, de megfelelően részesültek vállalataink. A jelenlegi bérfejlesztésnél a differenciálás terhére területi aránytalanságok szükitésére nem volt lehetőség. Ilyen körülmények között a területi aránytalanság nem csökkent, hanem bizonyos mértékig növekedett. Megyénkben előzetes számitásaink szerint mintegy 30 ezer főt érint a bérfejlesztés, mintegy 51-52 millió forintos bérkihatással. Az eddigi tapasztalatok 10 hónapi bérkihatásban 1.650 és 2.000 Ft. közötti nagyságrendben alakul az egy főre jutó bérfejlesztés összege. A MEZŐGÉP Vállalatnál pl. 2771 fő állományi létszámból 2.006 fő részesedik bérfejlesztésben mintegy 3,6 millió forint összeg erejéig, ami 7,32 %-ot jelent.