MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-03-09 VB_418 - 1973_VB 418/4
"~5 , "~ a helyzet az állami, mezőgazdasági üzemek vonatkozásában, hiszen miniszteri rendelet tételes utasitásokat tartalmaz, amit végre kell hajtani. Mindezek a lehetőségek mindenki számára nagy feladatot jelentenek. S ebben az ők szerepük is jelentős, mivel az ifjúsági törvények és jogszabályok konkrét lehetőségeket irányoznak elő, de tarka a helyet. Az ifjúsági szövetségeknek abban az irányban kellene előre haladni, hogy alkalmasabbá tegyék szervezetüket, s éljenek a lehetőségekkel. Éppen ezért kibontakozóban van olyan munkagyakorlat, ami a végrehajtás szervezését irányozza elő, s ebben a munkában számitanak a pártszervezetek,, pártbizottságok hatékonyabb segítésére is. Az előtérjewztéssel kapcsolatosan tett néhány észrevételt; 1./ Helyesnek tartaná, hogy a kollektiv szerződések kapcsán /9, oldal 4, bek./ ha ez egy-két gondolat vonatkozásában a működési ügyrendekkel is kiegészülne. 2./ 11. oldalon a rétegmunkával kapcsolatosan /2. bekezdés/ ugy látta, hogy érdemes lenne egy kicsit bővebben foglalkozni ezzel a kérdéssel. A megyei és járási irányító munkával tudatosabban kell foglalkozni, illetve erről szólni- itt a differenciálást szükségesnek látta. Javasolta, hogy néhány gondolattal a differenciált munkára is utalni kell az előterjesztésben, %/ A 12. oldalon 2. bekezéssel kapcsolatosan elmondotta, hogy a végrehajtási utasitásokat a kormányhatározat irta elő, mellyekel kapcsolatosan megjelentek a végrehajtási jogszabályok és nagyon sok munkaegyeztetés történt a munka konkrét és hatékonyságára vonatkozóan. 4./ A féléves kifutási idővel kapcsolatosan elmondotta, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelési ágazatok 3 hónapos végrehajtási időt kaptak a minisztériumtól. Kevésnek találta az időt, mely kapkodáshoz vezet, mincs megfelelő lehetőség az időegyeztetésre. 5./ A 12. oldalon az együttműködési határozatról szól az előterjesztés, felsorolja a különböző megállapodásokat. Itt megemlítette, hogy a Tsz Szövetség és a KISz között, illetve a MÉSZÖV és a KISz között is születtek ilyen megállapodások, 6./ Elmondta, hogy az ifjúságpolitikai határozat kapcsán kibontakozóban van az önálló ifjúsági munka az adott területen, az adott ágazatban. Az illető gazdálkodó szerveknek saját maguknak kellene meghatározni a területek vonatkozásában az ifjúsági munkát. Általában igyekeznek a Központi Bizottság szintjén "megszabadulni az együttműködési szerződésektől!; Ezeket az irányító szerv keretében kell konkrétan megtervezni és megvalósítani. Javasolta egy-két gondolattal ezt a szakaszt is bőviteni, és utalni a párt ifjúságpolitika határozatára, ENYEDI ELVTÁRS egyetértett Hidas elvtárs megállapításával, hogy az ifjúság többet tesz, mint annak előtte és - továbbfüzve a gondolatot - az eredmény is több, mint amennyit a jelentés kifejez. Lehet ezen vitatkozni, de tény az, hogy a fiatal korosztályból egyre több fiatalt - éppen a határozat hatására - állítanak be középszintű gazdasági vezetőnek, felelős posztokra. Szép és konkrét példákat lehetne ezzel kapcsolatosan sorolni. Mint tendenciát pozitívnak és figyelemre méltónak itélte t s ami még pozitivabb, hogy ezek 50 %-a nő, amely szintén az ifjúságpolitikai határozat alapján történt. Mindezek ellenére néhány olyan gondolatot emiitett, amelyekre a jövőben még nagyobb figyelmet kell fordítani. Egyetért azzal a megfogalmazással, hogy a KISz nem azonos a magyar fijusággal, de meghatározó a magyar ifjúság gondolkodására, véleményére. Éppen ezért nagyon fontosnak találta, hogy milyen a KISz szervezetek tevékenysége, politikai nevelő hatása, ezzel kapcsolatosan szükségesnek találta a jövőben a munka tartalmi oldalát erősíteni.