MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-03-09 VB_418 - 1973_VB 418/5

Elmondta, hogy a diákifjuság aránya csökkent, s ez az ossz lét­számot tekintve nem is olyan baj, probléma az, hogy nem kellőkép­pen növekedett a munkásfiatalok aránya a KISz taglétszámon belül, és ami aggasztó, hogy nem lehet egészségesnek nevezni az igen ma­gas fluktuációt, A nagyfokú cserélődés együtt jár a taglétszám nö­vekedésével is. Nem a taglétszámon keresatül kell lemérni a KISz tartalmi tevékenységét. Érdemes lenne végigvizsgálni a vezetőkép­zés továbbképzés tartalmát is, hiszen évente ezer fő nyert tovább­képzést, amely az alapszervezeti munka segitését szolgálja, A falusi művelődési otthonokkal kapcsolatosan elmondotta, hogy ott is a látogatók nagy többségét szinte teljes egészében az ifjúság adja, s nyilvánvalóban igen fontos, hogy az itt folyó munka ne csak kulturális, hanem politikai nevelő jelleget is biztosítson, melynek fokozása feltétlenül szükséges. Beszélt továbbá a felté­telek biztosításának szükségességéről, a területi munka erősíté­séről, a formalizmus veszélyéről, amely sok esetben visszafogja a fiatalok jó kezdeményezését, amely pedig minden szempontból hasz­nos. Elmondta, hogy több rugalmasságot kellene a szervezeti éle­ten belül biztositani, és itt nem csak a középiskolás fiatalokra gondolt, hanem fokozottabb mértékű a veszélye az úgynevezett sza­bályozásnak, a nevelői, nem mindig helyes ráhatás következtében; "úttörőóra", "KISz-óra", mely nem mindenkor a fiatalos lendület kibontakoztatását jelenti. Ez a veszély megtalálható azonban a munkásfiatalok körében működő KISz-szervezeteknél és egyéb terü­leteken is, MJHALIK ELVTÁRS elmondta, hogy az anyag elkészítésének részesei voltak, s az a véleménye, hogy az anyag kritikus és önkritikus meg­áll8pitásaival együtt alkalmas magasabb tárgyalásra, Társadalmi nevelés kérdésével kapcsolatosan elmondotta f hogy az ed­digi tapasztalataik azt bizonyitják, hogy a párt irányításából adó­dóan a megye és a járási, városi tömegszervezeteknél a határozat meg értésével és a határozat gyakorlati végrehajtásával különösebb prob­léma nemigen van. Véleménye szerint a legnagyobb problémájuk a gaz­daságvezetésnél van. Az anyag is emliti, hogy szemléleti problémák is vannak. Fontosnak emiitette a társadalmi nevelésben a család sze­repét is, mely az anyagból kimaradt. Az egész nevelő tevékenység pártirányitassál, KISz tevékenységgel ilyen módon foglalkozni kell, a családnevelő tevékenységre támaszkodni, ezt erősíteni kell. Az ifjúsági szövetség munkastílusában van ugyan előrehaladás, azon­ban nem lehetnek vele elégedettek. Elmondta, hogy a határozat meg­jelenése da 110 központi bizottsági határozatot kellett volna vég­rehajtani, amit a KB-től kaptak, valamint a megyétől, sokszor el­képzelhetetlen ezeket végrehajtani. Ilyen és még több olyan intéz­kedési terv jött le központi szinten, ami határidős volt, Ezt mind alapszervezeti szinten kellett intézni, A társadalmi munkánka a ve­zetésben, a munkastílusban nagy jelentősége van. Most Békés megyé­ben végeznek a fiatalok társadalmi munkát, ilyen például "vietnámi társadalmi munkaakció, Világifjuaági társadalmi munkaakció". Ezeket kell előtérbe helyezni. Vannak városaink, ahol helyi akciót szer­veznek a fiatalok, A fluktuációt illetően elmondta, hogy legnagyobb oka ennek - amit az anyag is mond -, hogy alapszervezeteinknél nem tudnak megfelelő programot, munkatervet kialakítani a 24 éves fiatalok számára. Másik okként vetette fel, hogy a 17-18 éves KISz alapszervezeti ve­zetőknek a felkészültsége eléggé hiányos. Iskolai vonatkozás tekin­tetében van előrelépés a taglétszámot illetően. Gyengíti a tevékeny­séget a bejárás. Vannak KISz-tagok, akik nem tudnak szervezeti éle­tet élni, mert bejárnak. Összefogás szükséges, ahogy Enyedi elvtárs is mondotta.

Next

/
Thumbnails
Contents