MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971

1971-09-17 VB_384 - 1971_VB 384/11

-10­Komoly előrelépést értünk el a fiatalok társadalmi tevékenység­be való bevonásával. Arra kell törekedni, hogy mind nagyobb fe­ladatok elvégzésére tegyük alkalmassá a fiatalokat, s ebben^a pártszervezet, KISz-szervezet tevékenységét emlitem meg első­sorban. Összesenben az a megítélésem, hogy az anyag egybeesik a megyei tapasztalatokkal, a feladatokat jól jelöli meg, s talán ezek­kel a kiegészítésekkel is - amelyek itt a VB ülésen elhangzottak - a járásban lényegesen javitani lehet ezt a munkát is. A céltu­datosabb, konkrétabb feladatok megjelölése vár megoldásra a kö­zeljövőben. CSABA JÁKüS; Vitába nem szállok a Végrehajtó Bizottság minősítésével, javas­lataival. Ugy érzem, hogy a jelentés is a reális helyzetnek meg­felelően, őszintén, problémáival együtt veti fel a témával kap­csolatos gondokat. Azon törekszünk - jogos türelmetlenséggel, hogy ahol a reális lehetőség megvan az előrelépésre, ott eredményes is legyen a munka. A határozat végrehajtásában bátrabban, következeteseb­ben kell előre lépni önmagunkkal, de másokkal - törne szerveze­tekkel, gazdaságvezetőkkel - szemben is. Az augusztusi taggyűlésekhez képest a vezetőségválasztások elő­készítése lényegesen javult, különösen az aktivitás tekinteté­ben. A kongresszusi levél sok nehézséget okozott a taggyűléseken, ebben több segítséget kellett volna adni. Egyetértek a többi felszólalásokkal, mely tapasztalatokat munkánk­ban hasznosítani fogjuk. Dr. SZABÓ SÁIJDOR elvtárs összefoglalója: A Végrehajtó Bizottság vitája is mutatja a téma fontosságát, azt is, hogy még semmiképpen nem fogalmazható meg, hogy az ifjúság­gal vaíó törődés társadalmi üggyé vált. Az irány nem rossz, az eltelt másfél esztendő tapasztalatai is azt mutatják, hogy elő­rehaladás van az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásában: az ifjúság magatartásának megítélésében, a felfogásban, a gondol­kodástan, azonban van olyan tapasztalat, mely azt fogalmazta meg - itt a VB tagjai felszólalása során is -, hogy még konk­rét módon sokat és következetesebben kell tenni, mint eddig. Nem kivánok most belemenni egyes kérdések részletes kifejtésébe, ezt részben az elvtársak - a vita során - megtették, amellyel sze­mély szerint is egyetértek* A megyei pártbizottságon, járási-városi pártbizottságokon, KISz megyebizottságon és igy tovább, ezeknek a tanulságoknak, követ­keztetéseknek a levonása nagyobb gondosságot és következetessé­get igényel. Egy_két kérdésre szeretnék csak cinszerüen utalni: Hogyan tudunk előrehaladni a KISz közvetlen pártirányitásának szervezettségéten, tartalmában és módszerében? Nem lehet elvár­ni, hogy az ifjúsági szövetség egy sor kérdést meg tud oldani a pártirányítás általános hangoztatásával, különösen nem ugy, ha a KISz pártirányítás értelmezésében és ebből következően a gya-

Next

/
Thumbnails
Contents