MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1971

1971-09-17 VB_384 - 1971_VB 384/12

-11­korlatban is fonákságok vannak. A pártirányítás - helyes ér­telmezés szerint - mindenképpen az adott szinten történik egyre gazdagabban és következetesebben. Sokkalta na yobb hatással kell lenni a párt vezette KISz-szervez eteknek a ki­szenkivüli fiatalokra. Ennek érdekében - a mai ülés kereté­ben is - nagyon sok hasznos észrevétel, s jó javaslat hang­zott el; - tovább kell erősíteni a vezetést - a jelenlegi választá­si folyamatot is felhasználva - a káderkiválasztást, hogy a KISz vezetőség összetétele tükrözze a korösszetételt is. 0­lyan fiatalok is lejyenek a vezetésben és a bizottságokban, akik minden korosztállyal megfelelően tudnak foglalkozni, - törekedni kell a stabilitásra. Elég könnyen engednek an­nak, hogy a fiatalok lemondjanak a KISz-ben végzett tevékeny­ségükről. Való igaz, hogy könnyebb ezt elfogadni, mint meggyő ni és segiteni őket abban, hogy jól foglalkozzanak a reájuk bizott szervezettel és a fiatalokkal, akik bizalmat szavaztak nekik, - változat]a jaul igényként merült fel a politikai munka és annak differenciáltsága, de ugyanakkor tartalmi gazdagsága is. Most a választásra készülve kitűnő lehetőség nyilik er­re. Ösztönözni kell az ifjúságot az aktivitásra, őszinte vé­lemény nyilvánításra. Javasolom, hogy a vitában elhangzottak - különösen azok, amelyek a hogyantovábbra mutatnak - a feladatai rész­hez kerüljenek gondos kimunkálásra. Számos pontatlanság is van a jelentésben. Arra is szeretnék utalni, hogy a párti­rányítás kérdése a megfelelő módon legyen szerepeltetve, a­mit a szarvasi járás párt Végrehajtó Bizottságára vonatkoz­tatunk, de célszerű lesz az itt elhangzott vitáról a többi területeket is tájékoztatni, amely az egész megyét érintő kérdésekben foglal álláspontot. Javasolom, hogy az anyagot - a vita alapján - Csaba János elvtársak Dr. Rusznák elvtárssal együttesen - dolgozzák ki, készítsék el a javaslattervezetet, pontosabban a határo­zat szövegét, amit a Végrehajtó Bizottság itt a jelentés kap­csán szóvá tett. Javasolom: a Végrehajtó Bizottság a jelentést - azok­kal a kiegészitő észrevételekkel, amelyek elhangzottak - fo­gadja el. Csaba elvtársak felé történő javaslat: az itt el­hangzottakról egyrészt a Végrehajtó Bizottságot, az appará­tust, a pártmunkásokat, illetőleg a KISz-ben dolgozó elvtár­sakat tájékoztassák, hogy a tapasztalatokat hasznosítani tud­ják a választások során. A Végrehajtó "bizottság - dr. Szabó Sándor elvtárs összefoglalója alap­ján - az előterjesztést elfogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents