MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-11-13 VB_363 - 1970_VB 363/34

_ 1 p ­A párttagság nintegy 80 %-ával folytattak szenúlyes be­szélgetést, figyelembe vették a felsőbb pártszervezetek véleményét, egyeztetnék a tapasztalataikat és ajánlásokat ennek alapján tették aeg a taggyűléseken* A jelölőbizottságok javaslataik megtételénél messzemenően figyelembe vették a párt káderpolitikái irányelveit. Javaslataik döntő többségét a parttaggyűlések elfogadták, A jelölőbizottságok éltek azzal a lehetőséggel, hogy kettős, illetve többes jelölést tehetnek, igy a titkárok esetében lö alapszervezetben, a vezetőségi tagok eseté­ben 3'/ jeleltet illetően alkalmazták a többes jelölést. A párttagság szintén élt a demokrácia adta lehetőségekkel, mert 'j2 titkárra, ib9 vezetőségi tagra, 5 csucsvczotoségi tagra ^s 20 küldöttre tettek pótlólcgos javaslatot. A pótlólag javasolt elvtársak közül megválasztottak 19 titkárt, 72 vezetőségi tagot* A tagság által javasolta,:, illetve megválasztottak adott­ságaikat tekintve, alkalmasabbaknak bizonyulnak a kérdé­ses funkciók betöltésére, mint a jelölőbizottságok által javasoltai. A megválasztott titkárok ós vezetőségi tagok korében nőtt a fizikai dolgozók, a nők, és a fiatalok aránya,. Javult általános és politikai képzettségük. Érvényesült az a SZOL .pont, hogy a vezetőségeket tegyük alkalmasabbá az uj feladatok megoldás ára. A fluktuáció a tervezettnél nagyobb volt, mind a titkárok, mind a vezetőségi tagok körében. Ennek okai; a funkciók számának csökkentése ésszerű munkamogosztás, munkahelyvál­tozás, egészségi állapotf alkalmatlanság JS végül a de­centralizálás következtében nőtt az újonnan választottak O ^J ..iiag A szavazatszedő bizottságok nunkájukat eredményesen vé­geztük, fel tudták késziteni a párttagságot a választás továbbfejlesztett rendszeréből adódó módszerem alkalma­zására, ezt bizonyitja, hogy az érvenytolua szavazatok száma csekály volt /i,9 £>./

Next

/
Thumbnails
Contents