MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970

1970-11-13 VB_363 - 1970_VB 363/35

- 13 ­28 esetben kellett kettős, ill, három menetes választást tartani. Ennek okai; a párttagság vélemény© egy-egy sze­mélyt illetően erősen megoszlott, vagy a választás tech­nikai kérdéseit nem sikerült küllőképpen negnagyarázni. Az elnö* ;-k munkájában volt a legtöbb fogyatékosság, zök­kenő, a tapasztalatok összegzése, a minősités elvégzése Jó néhány helyűn elmaradt* A vezetőségválasztás a Központi Bizottság határozata sze­rint zajlott le, III. 1./ A kül dótt értQkezlet tapa s z tal atai ? A partértekezletek politikai és szervezeti előkészítését a tervszerűség és fegyelmezettság jellemezte. A választott testületek tagjai a korábbi gyakorlattól eltérően a mun­ka minden fázisában a minden területén resztvettek, az előkészítésben. Határozott törekvés volt a formalitások mellőzesére, a tartalmi munka javítására. A küldöttérte­kezletek döntő többséget ugy készitették elő és tartották neg, hogy az ide és energia az ^ráérni kérdéseknek volt szentelve. A negyében p6 községi, üzeni küldöttértekezletet tartot­téi, a negválasztott 3 116 küldöttből megjelent 3 020 fő /9&,9 %*/ 312 fő meghívottként vett r^szt. A 12 járási és v ;rosi küldottéxtekozleten megjelent 1 873 küldött, /95,6/ küldöttként 238 fő. A beszámolókat olőio Írásban kiadták. A jelentések vizs­gálták a IX. kongresszus a korábbi küldöttértekezleteken hozott határozatok megvalósítását. A községi, üzemi be­számolók oleazőok voltak, a járási, városi pártbizott­ságok beszámolói magas színvonalon összegezték JS álta­lánosított .k a munka M- éves tapasztalatát és jelöltek meg a további feladatokat.

Next

/
Thumbnails
Contents